Gémier: Színház és világnézet. Beszélgetések 1925-ből - Korszerű színház 11. (Budapest, 1960)

Ez a tUzvonal véleményem szerint nagyon szerencsétlen módon választja el egymástól a színpadot és a nézőket.

Gyakran elkerülhetetlen, hogy a színészeket közelebb hozzuk a közönséghez. Ezért ugyanakkor, amikor a rivaldát reflektorokkal helyettesítettem, a színpadot és a nézőteret egy néhány fokból álló lépcsővel kötöttem össze.

A szereplők a nézőtéren jönnek be és mennek ki, mégpedig vagy az átjáróvá átalakított első oldalpáholy felől, vagy a terem mélyéből, a nézőtéren végigjőve lépnek a színpadra. Majdnem beleütköznek a nézőkbe, akik szinte hallják lélegzetvételüket. Többé nem képzelt, hanem reális, élő lények.

Bizonyos alkalmakkor a nézőtér közepén felállított emelvényen lépnek fel. Innen szólnak a színpadon szereplő színészekhez,és szavaik a közönség feje felett szállnak el.

Egyáltalán nem akarom azt állítani, hogy mindezt én fedeztem fel. De én fedeztem fel újra.a görög és középkori színpad példamutatására emlékezve.

Mindenki tudja, hogy a görög színházban a kórus az orkhesztrán keresztül lépett a színpadra.

Az is ismeretes, hogÿ régi vallásos szlnjátékaink egyes szereplői a közönség soraiból mentek fel a színpadra. Kifejezetten ilyen utasítást olvashatunk például a XII.századból való Ádám-játék kéziratában.

Az én elveim tehát valójában tiszteletreméltó hagyományok. De azért taláa-mégsem lesz hiábavaló igazi jelentőségük megvilágítása, mert úgy látszik, hogy nem értették meg eléggé.

A legszebb színpadi müvek, azok, amelyek legjobban betöltik a színházművészet hivatását, mindig olyan érzelmeket fejeznek ki, amelyek az egész nézőközönség érdeklődésével találkoznak, és olyan igazságokat terjesztenek, melyektől valamiképp a társadalom jövője függ.

Nos, a mi feladatunk az, hogy megérttessük a közönséggel, mennyire az ő érdekeiről van itt szó. Olyan légkört- 35 -