Gémier: Színház és világnézet. Beszélgetések 1925-ből - Korszerű színház 11. (Budapest, 1960)

Pontosabban kifejezve:a drámairáa lángelméi a mozgásnak ás az életnek festői és szobrászai.

Mondataik titkos szelencék, amelyeket fel kell nyitni,hogy lelkűk kiszabaduljon belőlük és a cselekvésben bontakozzék ki.

Ez az oka annak, hogy a könyvek nem foglalhatják magukba a drámai müvek teljes egészét. E müvek feltétlenül igénylik a színpadot, a rendezést.

Azt mondhatná valaki, hogy a magam malmára hajtom a vizet. De nem Így van. Én a vizet a nagy drámaírók malmára hajtom.

Azt hiszem,megmutattam már önnek,hogyan lehet a Velencei kalmár egész bonyodalmát egy megrázd tragikus pantomimbe sűríteni.

Nos, igy épül fel minden shakespeare-i remekmű. Mindegyik egyfajta tragikus vagy komikus balett-szvit egymást követő mozgásokból összetéve.

Nézzük például a Makrancos hölgyet. Petruchio, hogy az önfejű Katát megszelídítse, elhatározta, hogy nálánál is bogarasabbnak, zsémbesebbnek, dühöngőbbnek mutatkozik. így amikor a lány felismeri magát a felé tartott torzító tükörben, elborzad saját hibáitól és megjavul.

és nézze csak meg, hogy eközben milyen remek görbét ir le a cselekmény.

Valahányszor Kata felmérgelődik, Petruchio még mérgesebb lesz; a lány dobbantásaira törés és zúzás a válasz. A vihart ciklon követi. Yégülis természetesen a ciklon győz és a vihar elcsendesül.Egy lopott csók pecsételi meg a makrancos hölgynek és megfékezőjének kibékülését, és hirtelen mosoly ragyog fel az előbb még komor, összeráncolt arcon. Magától értetődik, hogy ezt a lassú, de biztos átalakulást igazán csak a színpadon, saját szemünkkel lehet nyomon követni. A szavaknak ebben az esetben osak az a szerep jut, hogy elinditsák és aláhúzzák a képek játékát.- 26 -