Gémier: Színház és világnézet. Beszélgetések 1925-ből - Korszerű színház 11. (Budapest, 1960)

"Ezek az emberek - felelte csendesen Gémler - csak azt árulják el,hogy semmit sem ártenek a színházhoz. A nagy színpadi szerzők sohasem csak poéták, hanem egyben a szemnek szólő látványosságok elgondolói is. Teljes nagyságukat is csak a szöveg alapján álló vizuális megvalósítás segítségével tudják kibontakoztatni. Bármennyire költői legyen a darab nyelve,megkivánja, hogy a megfelelő képekkel egészítsék ki.

Szophoklész lángelméjének van egy plasztikus oldala is, amely Pheidiász szobrászművészetével rokon.

Az QldipuBZ király és az Antigoné szereplőit olyan kiegyensúlyozott, komoly és fenséges magatartás jellemzi, hogy az athéni templomok márványoromzatain lévő isteneket juttatják eszUnkbe. A görög tragédia kórusai pedig ugyanazzal az Ünnepélyességgel vonulnak fel, mint a Parthenon frízének körmenete.

Shakespeare viszont Rubens rokona. Mindkettőt ugyanaz a harciasság, szertelenség, hevesség, a mozgásnak ugyanaz az orgiája és ugyanaz a dühös étvágy jellemzi. Közös bennUk a képzelet túláradó játéka, a friss és fiatal testek kultusza és a hajnali harmat áttetsző finomsága is.

Rokona Rembrandtnak is. Akárcsak a nagy németalföldi festő, ő is a rejtelmes félhomályokat járja be és titkos sugarakkal világit be addig fény nem járta területekre; felfedi az angyali és az elkárhozott lelkek titkait és fejest ugrik az álmodozás szédületes mélységeibe.

Igen, Shakespeare nagy festő, de ezzel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy müveinek előadása káprázatos díszleteket követel; épp ellenkezőleg, csaknem díszletek nélkül is meglenne, mert maguk a szereplők vad őrjöngésükkel vagy szerelmi idilljeik bájával képesek felidézni a legtüzesebb vagy legláfyabb, a legfényesebben ragyogó vagy a legtitokzatosabb árnyalt képeket. Ugyanígy Corneille Poussin testvére, Racine Lebruné és Lesueuré, Marivaux pedig Watteau-é.- 25 -T