Gémier: Színház és világnézet. Beszélgetések 1925-ből - Korszerű színház 11. (Budapest, 1960)

És ebben az értelemben a rendezés maga a színház. Az Ilyen rendezés adja meg a színház létjogosultságát, mert az eszméket és érzelmeket a cselekvés nyelvére fordítja le.

Hozzáteszem, hogy a jó rendező sohasem teheti túl magát a szerző szándékain, nem árulhatja el a müvet oda nem való pazar díszletek, jelmezek és kellékek alkalmazásával. A jó rendező állandóan a költőt szolgálja. Csak egy célja vans a szöveg kifejezése és csak egy törvényes a szöveg kegyeletes tiszteletbentartása. Ihlete teljes egészében a szövegből és csak a szövegből jöhet."

A telefon néhány pillanat óta újra csengett.

"Halló, halló - vette fel Gémier. - Igen, barátom.... A védencének vigjátéka bizony nem valami hires...Óh, szó sincs róla. Elolvasta?...Színtelen, jellegtelen dialógusok. Adjon hát néhány jótanácsot ennek az ifjoncnak... És amikor már olyan tehetséges lesz, mint ön, küldje el újra hozzám. A viszonthallásra..."

Azután tovább folytatta beszélgetésünket:

"Nos, talán sikerült rehabilitálnom a rendező munkáját."

"Feltétlenül - feleltem, - De azok között a kritikusok közt, akikről ön az előbb beszélt, a rendezői munkának olyan makacs ellenfelei vannak,hogy sohasem tudja őket meggyőzni."

"Miért?"

"Mert irtóznak mindentől, ami szinház és mert egy kalap alá veszik a lélektani és a festői rendezést.

Ne haragudjék, amiért újra emlékezetbe idézem tiszteletlen felfogásukat. Egyes Írástudók azt hiszik, hogy a színészek sohasem képesek egy magasztos drámai költemény színvonalára felemelkedni. Azt hangoztatják, hogy a rlpacskodás, a maskarába öltözés,a bepingált vászon elhomályosítja előttük a lángész megnyilatkozását és hogy valamely mü puszta elolvasását mindig többre becsülik annak előadásánál."- 24