Gémier: Színház és világnézet. Beszélgetések 1925-ből - Korszerű színház 11. (Budapest, 1960)

Ezt a tévedést a music hall világa táplálja, ahol a szenzációs számok - ez a bevett kifejezés - minden belső összefüggés nélkül követik egymást és kizárólag cask a közönség elkápráztatására törekednek.

A rendezés fenséges volt,mondják mély meggyőződéssel a derék vidékiek,mikor egy sereg csudáé diszletet és rikító jelmezt látnak.

Szükséges-« szót vesztegetni arra, hogy az ilyen hamis csillogásu, bazár! kirakatoknak semmi közük sincs az igazi színművészeihez?

Az igazi rendezés egészen más. Ez az értékes színpadi müvek áhitatos hűséggel történő visszaadására és a mű legmélyebb jelentésének a fűi, a szem és különösen az értelem számára való megelevenitésére törekszik.

Legelőször is kétfajta rendezést kell megkülönböztetnünk.

Az egyiket festőinek, a másikat lélektaninak nevezem. Az első a díszletekre és a jelmezekre vonatkozik. Ez a festő területe, a mü színes kerete.

A lélektani rendezés viszont az eszméket és a szenvedélyeket adja vissza a hangvétel, az arckifejezás, a test-, tartás, a mozgás segítségével. A rendező munkája voltaképpen abban áll, hogy a színészeknek ilyenfajta játékát irányítsa, - feladata tehát a megértés és a megértetés.

Általában azt hiszik, hogy Ibsen, Becque vagy Curel darabjait nem kell rendezni, mert ezek egy polgári lakásban játszódnak le,a személyek pedig feketébe vág/ szürkébe vannak öltözve.

Az igazság azonban az, hogy ezeknek a daraboknak tiz replikája sokkal több rendezői tehetséget igényel, mint a music hall szemkápráztató tündérjátékai.

Egy mély érzés helyénvaló, mértéktartó gesztusokkal történő kifejezéséhez valójában nagyobb elmélyedés és művészi erő szükséges, mint egy halom rikító gazdagságú díszlet és jelmez összeállításához.- 23