Gassner, John: Válság a színpadon - Korszerű színház 10. (Budapest, 1960)

leges valóság síkjáról egy másik élet síkjára lép* amelyet 5 maga teremtett és képzelt el. Ha már hisz ebben az életben, akkor a színész elkezdhet alkotni".^®*

Sztanyiszlavszkij és a képzelőerővel rendelkező realisták nem kívánhattak kevesebbet a színésztől, mint amenynyit Wordsworth kívánt a költőtől, aki a maga részéről Wordsworth romantikus hőse volt;

.........legyen hajlamosabb másoknál arra, hogy a távollevő dolgok úgy hassanak rá,mintha jelen lennének; legyen képes arra, hogy olyan szenvedélyeket idézzen fel magában, amelyek nagyon is különböznek a valóságos események keltette szenvedélyektől, de mégis... jobban hasonlítsanak a valóságos események keltette szenvedélyekhez, mint bármi máshoz, amit mások, pusztán saját értelmük fogalmai alapján, érezni szoktak. /A lirai balladák előszava, I800/

Mindebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Sztanyiszlavszkij számára, akár realista, akár nem-realista darabbal foglalkozott, az alkotás aktusa a képzelet aktusa volt. Ostobaság azt állítani, hogy a realista művészeknek nem volt képzelőtehetségük. Ha nem lett volna képzelőtehetségük, nem lettek volna művészek. És ez mindenképpen fennáll, akár Íróról, akár rendezőről, díszlettervezőről vagy színészről van szó. Képtelenség lenne például azt állítani, hogy a Kísértetekben. a Rosmersholmban. a Vadkacsában és a John Gabriel Borkmanban nincs képzelőerő, vagy hogy ez a képzelőerő alacsonyabbrendü, mint az; amelyik mondjuk a Cyrano de Bergerac-ot megalkotta. Bizonyára nem állok egyedül azzal a nézetemmel, hogy nagyobb képzelőerőt tulajdonítok Ibsennek, mint Rostand-nak. És ha Coleridge megkülönböztetését vesszük irányelvül képzelőerő és ábránd között, akkor tanulságosán folytathatnék a vitát; vajon a Jó realista irásban, rendezésben vagy színészi játékban nem működik-e mélyebb képzelőerő, mint sok olyan jelenségben, amely a nem-realista színházban a képzelőerő megnyilvánulásának számított.

98. Sayler id. mü, 176-177.0.- 70 -