Gassner, John: Válság a színpadon - Korszerű színház 10. (Budapest, 1960)

tegritást követelne, nem pedig opportunizmust. Nem származhat igazi nyereség abból, ha a realizmust csak fényesítjük vagy csinositgatjuk, ahogy azt különösen az angolok évtizedeken át próbálgatták. Tekintetbe kell vennünk azt a tényt, hogy nem minden dolognak kell könnyednek, kecsesnek és simának lennie ahhoz, hogy vonzzon és ösztönözzön. Az igazi művész és az intelligens kritikus csak helyeselheti Santayana^0* megállapítását, amelyet költeményeihez irt előszavában olvashatunk: "A fagyos ágon huhogó bagolyból nem lehet baromfiudvarban kukorékoló kakas, mégis Minervának van szentelve."

A modem művészet valamennyi iskolája között a képzelet az összekötő kapocs. Világos, hogy a képzelet fontosságáról nem lehet vita az élenjáró realisták és ellenfeleik között. Ezt olyan fejlemények tették nyilvánvalóvá, mint Sztanyiszlav8zkij úgynevezett módszerének kikristályosodása, amelynek célja a színész képzeletének serkentése vagyis a "bűvös, alkotó mintha" volt, valamint a Moszkvai Művész Szinház Zenei Stúdiójának létrehozása,amely Charles Lecocq: Angot asszony lánya. Offenbach: La Périchoie, Arisztophanész: Lüszlsztraté és Bizet: Carmen c. müveinek pompás előadásával ejtette bámulatba a nyugati világot; az utóbbit az emlékezetes cigány változatban mutatták be Carmenclta és a katona elmen. Érdemes felfigyelni arrp, hogy a zenés műfajnak ezek a nagy képzelőerőre valló gazdagításai nem az avangardista, nem-realista színházakból indultak ki, hanem a Moszkvai Művész Színházból, a realizmusnak ebből a központjából. A Zenei Stúdió rendezője pedig nem volt más, mint Sztanyi8zlav8zkij hires alapitó- és rendezőtársa a Művész Színházban, Vlagyimir Nyemirovics-Dancsenko. A modern szinháztörténészek szemében valóban irónikus ténynek tűnhet, hogy a "szintetikus szinház" romantikus vagy wagneri eszmé-9o. George Santayana /1863-1952/ madridi születésű, 1872 óta az USA-ban élő költő és filozófus, számos idealista filozófiai munka szerzője. /- A szerk./- 66 -