Gassner, John: Válság a színpadon - Korszerű színház 10. (Budapest, 1960)

színjáték "játékossága" helyenként túlságosan mesterkéltté válik. De tovább is mehetünk Wilder teatralizmusának bírálatában és megállapíthatjuk, hogy a "színház" behatolása gyengíti a darab erejét, különösen az utolsó felvonásban, amely közvetlenül egy világpusztitó háború után játszódik. Ha az emberi nem csak "hajszál híján" /utalás az eredeti címre - a ford./ menekült meg, kísértésbe kerülünk, hogy megkérdezzük! mitől olyan jókedvű az lró? Az első és a második felvonásban a közönségnek eszébe juthatott, hogy az ember törekvéseiben és ellentmondásaiban ugyanaz maradt az egész történelem folyamán. A New Jersey külvárosaira jellemző életnek a jégkorszakbeli élettel való keverését vagy Noé legendájának összekapcsolását egy Atlantic Cityben tartott összejövetellel az Író olyan humorral kiséri,amely illett az emberi nemre vonatkozó megállapításához. De a harmadik felvonásban, amely egy jelenkori katasztrófával foglalkozik, nemcsak hogy nem helyénvaló a teatralizmus, mivel rosszul van hangszerelve ás talán nem is megfelelő egy drámai mestermü csúcsaként - de amellett kibúvó is.A szerzőnek láthatóan nincs több mondanivalója, mint amit már kétszer is elmondott nekünk. így megint önmagát iamétli, megfelelő szerzőket idéz, akik a darab műszaki személyzetének látványos felvonulása keretében megadják nekünk a megfelelő tankönyvszerű kinyilatkoztatásokat; és harmadszor is emlékestet bennünket arra, hogy a Hosszú ut csak színjáték. Ibsen és Shaw méltóságán alulinak tartotta volna,hogy ilyen könynyen szabaduljon.Ibsen mondanivalójának teljes ereját fenntartotta volna a végkifejlet számára - ezt nevezte volna Shaw a darabban levő "vita-elemnek". És ha Shaw és Ibsen nem tudták volna a választ, akkor ezt meg is mondták volna, ahogy Shaw oly ékesszólóan tette az Olyan szép, hogy nem is lehet Igazban és ezáltal magának a kudarcnak a felismerését pozitív tartalmú szenvedélyre váltotta át.

Mindazonáltal a Hosszú ut talán a legjobb izig-vérig- 19 -