Gassner, John: Válság a színpadon - Korszerű színház 10. (Budapest, 1960)

cselekvésnek és minden más "utánzó" elemnek célja nem az utánzás, hanem az alkotás, és még hozzá az alkotásnak különleges fajtája. A realisták természetesen elismernék az alkotás értékét. De a teatralista egy lépéssel tovább megy és ez a lépés a valóban döntő a tiszta teatralizaus elmélete és gyakorlata szempontjából. Azt állítja, soha nincs semmi értelme úgy tenni, mintha az ember nem színházban lenne; hogy a legerőteljesebb látszat sem egyenlő magával a valósággal; röviden,hogy a színház a drámai művészet eszköze és a művészat hatásossága inkább az eszköz felhasználásában, mint eltitkolásában áll.A teatralista szerint az eszköz eltitkolása annyi, mint a művészet megsemmisitéae. Ezért szerinte a darabokat oly módon kellene Írni és rendezni, hogy ami a színpadon történik, az ne akarja a valóság látszatát kelteni. A színház - mint eszköz - számára szánt Írás éa játék egyedüli céljasszínházat teremteni - színházi cselekvéseicet, jellemzéseket és képeket - és semmi más. A "színházi előadást" az emberek semmi másért nem nézik meg, minthogy színházi előadást lássanak vagy éljenek át, nem pedig a valóságot. A teatralista szélsőségességre a megfelelő válasz kétségkívül ez: A realisták azt állították, hogy a színházat mint eszközt a lehető legkevésbé feltűnővé kell tenni,hogy megteremthessük a valósóg illúzióját. Az antiteatralista azzal érvelhet,minden bizonpyal felesleges a zongora minden húrját megmutatni ahhoz, hogy a hangszeren játsszunk és csak kisgyermekeknek lenne szükségük a belső hurozás megnézésére,hogy elhigyjék: valóban ezen a hangszeren játszanak.

Még az olyan rangos darabban is, mint a Hosszú ut. a tudatos teatralizmus behatolása tompítja a vígjáték élét és ennek következtében az alapcselekmény egyhelyben topog. A

"hasonmás / ÓAtotco/t* / és nem annak szimbolikus ábrázolása.1'! szimbolisták és más nem-realisták tehát még kevesebb megnyugtatásra számíthatnak Arisztotelész részéről, mint a betüszerinti realisták.

18 -