Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

sikat, közeledik a városhoz, elér a városba s ott bekapcsolódik egy üxmapi mulatságba, dehát... be lehet-e mutatni bármelyik, akár a legnagyobb szinpadon is - mondjuk a Nagy Szinházban, vagy még inkább a Szovjet Hadsereg Színházában- mozgás közben "panorámában” mindezeket az utakat, falvakat s végül a várost, az ünnepi mulatságot? Ugyan kérem!

A moziban mindez nagyon egyszerű: az ember felrakja a felvevőgépet egy gépkocsira vagy fentről, repülőgépről veszi fel panorámában a mozgást... S mi történik ha az irónak vagy a rendezőnek a színdarabhoz égető szüksége van hegyomlásra vagy földcsuszamlásra vagy repülőgépen lezajló jelenetre; stb. stb.?

Megint csak "ugyan kérem"!

Pedig a fent leírtakhoz hasonló dolgokra nem hatásvadászat vagy látványosság céljából van szükség. Ezek nélkül a drámaíró sokszor nem tudja megírni a darabot, ezek nélkül a rendező vagy a diszlettervező - ha szinpadilag bonyolult színdarabra készül - kénytelen kihagyni, elfojtani, megsemmisíteni a bonyolult részeket.

Nem tudom, kinek az akaratából - azéból-e, aki színpadra alkalmazta, vagy a színházéból - fosztották meg a Mosszovjet Színház előadásában a Harc utközbent attól a rendkívül feszült cselekménytől, amejLy betölti Nyikolajeva regényének elejét. Gondoljunk csak erre a regénykezdetre: csupa vihar, hatalmas lendület, mozgás, elevenség, végtelenségig sűrített tragikus légkör;embertömeg vágtat az utcákon, szerteömllk a mellékutcákban és az udvarokon, minden kordonon át a Szakszervezeti Székház felé tör. A színdarabban nem láttuk s valószínű, hogy a színház tudatosan nem is igényelte ezt a jelenetet. Csak egyet mondhatunk: ha a szinpadon vissza akarjuk adni azt, ami a regényben van, ahhoz arra lett volna szükség, hogy a drámairó,a rendező és a diszlettervező felhasználja művészetében az uj, realista, képzeletszerü művészeti eszközöket, ügy vélem,- a -