Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

Hint sok rendezőnek, nekem is van némi gyakorlatom a fentiekhez hasonló elvek megvalósításában. Megpróbáltam gyakorlatba átvinni néhány elemet azokból, amelyekről fentebb beszéltem. A baj csak az volt, hogy ezek a kísérletek annak idején csaknem egyedül-állóak voltak, s nem volt, akivel megbeszéljem akár a pozitív,akár a vitatható eredményeket .

Ami a nézőket illeti, ámbár rendszeresen egy meghatározott tipusu szinházi előadás hatása alatt állanak, olyan szinházi előadás hatása alatt, amely kategorikusan elvet minden képzeletszerüséget - a nézők rendkívül jóindulatúan és határozottan közvetlenül fogadták kísérleti előadásainkat. Bár eléggé hozzászoktak olyan előadásokhoz, amelyekből maximálisan kiszűrték a képzeletszerüséget,mégis megvolt a nézőkben és nyilvánvalóan meg is van egy természetes kiirthatatlan vonzalom az iránt,hogy ne csak egyszerűen "nézők" legyenek a színházban,hanem egyben "a színészek munkatársai" is.

A szovjet nézőnek rendkívüli érzéke van a szinházi útkeresések iránt. Rendkivüli élénken támogatja mindazt,, ami egészséges, realista, s amit áthat az élet nagy igazsága, s ami egyben költői is, vagy ahogyan már nevezhetjük: képzeletszer ü, ami újonnan keletkezik, vagy amit má-r régen megteremtettek a népi színházakban. A néző azt szeretné, ha mentes lehetne minden előitólettől, minden "alkotói csoporttól" és kényszer nélkül nézhetné a színházat.

Sok kísérletet folytattam a "realista képzeletszerüség" kutatása során, s ezeket a nézőközönség alkotta bíróság elé terjesztettem. S mindig sikere volt,ha a néző képzelőerejére apelláltam. Hol több, hol kevesebb sikere, de ez mindig attól függött, hogy milyen mértékben sikerült megoldania a színháznak az előadást. A nézőnek a mi színházi kísérleteinknél mindig megvolt az az előjoga, hogy ne helyeselje azt az újat, amit előadásainkon látott, sőt még- 83 -