Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)
jót, amelyet szemfényvesztő módon "életszerűre” csináltak és azt akarják elhitetni velünk, hogy ez a hajó... valódi! Da hiszen a nézi tudja,hogy ha az a "valódira" formált hajó igazán valódi lenna, akkor a színpad beszakadna alatta, a szerencsétlen színészekkel együtt. A néző csak "kétszeres" képzelőerővel tudja megmenteni Önmagát, mintegy duplaszaltóval s csak ez teszi lehetővé, hogy ne hagyja ott az előadást. Vagypedig a néző csak legyint egyet: azért opera, hogy az ember ne higgyen el semmit belőle! S ilyenkor a színház azt hiszi, hogy a néző azért ül a helyén továbbra is, mert elhitte a valódi hajót, pedig a néző tulajdonképpen azért maradt a helyén, mert nem hitte el a valódit, de elhatározta, hogy bizonyára a színházban igy kell lennie a dolgoknak: igy aztán már évek óta semmit sem hisz el a színháznak! Amennyiben, ismétlem, a leghiperultranaturalistább színházban mégis marad helye és ideje a nézőnek az alkotó képzelőerőre legalább "az ellenkező bebizonyítására", akkor ez csak olyan esetekben fordul elő, amikor a szinház tudatosan, akarattal és nem véletlenül, hanem százszorosán kipróbálva a néző képzelőerejére apellál az erre hivatott eszközökkel, s akkor a-néző képzelőereje teljesen szabadon működhet és sziporkázhat teljes erővel, tele tüdőből. Az igazság kedvéért meg kell mondani azt is, hogy a naturalista szinház egyáltalán nem mindig halmoz fel a színpadon "hajókat" és "igazi házakat". Sokszor megvan diszlethalmozás nélkül is, mert az életet másolva gyakran kénytelen kicsiny szobákat, valamilyen kicsiny bebutorozott szalont diszekkel és mütyürkékkel együtt utánozni.Ez magában véve nem ijeszti meg annyira a nézőt, mint a nagyhajó esete. De az élet kopirozása kopirozás marad és szinte semmi olyan feltételt nem hagy a néző számára, amely lehetővé tenné, hogy felébredjen benne a képzelőerő és az élet ihletett költői érzékelése felé szárnyaljon. Az a követelmény, hogy naturalista módon,a diszle- 79 -