Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)
tek maximális fényképszerű hűségével mutassuk be "a valóság egy részét” /”A diszlet ugyanaz, mint a regényben a környezetleirás" - mondotta Antoine/ megfosztja a nézőt a képzelőerő utolsó darabkájától is, akkor is, ha ezt a darabkát a néző szükség esetére a lehető legmélyebben elrejtette. Szegény néző, akit a naturalista szinház és a földhözragadt realizmus szinháza megfoszt olyan aktiv erőtől, amilyen a képzelőerő! Eszembe jutnak Sztanyiszlavszkij szavai: "Mi forrósithatna át, mi rázhatna meg bennünket, ha nem a képzelőerő, amely eluralkodik felettünk!" Akarják, hogy elragadtassa és mélyen megrázza önöket a képzelőerő? Az a képzelőerő, amelyet a szinház népi képzeletszerüsége teremt? A realista képzeletszerüség? Jöjjenek velem. Jöjjenek hát! Nyújtsák kezűket, s ne féljenek, ha hevesen feldobog a szinük. Nem egyszer biztak már bennem, jöjjenek hát most tovább. Irányítson bennünket ő, a képzelet! Belépünk Cervantes Numancia cimü tragédiájának világába. Nyugodtak ma? Közömbösek ma minden iránt? Nagyon elfáradtak a munkában? Oh, csodaálatos pihenésben lesz most részük: meg fogja rázni önöket, hogÿ szemtől szembe találkozhatnak az igazi művészettel. Cervantes Numanciája csodálatos! Tragikus, de telve van a legnagyobb optimista pátosszal: a harc örömével, a népért, a nép függetlenségéért és büszkeségéért vivott harc örömével. Jöjjenek hát velem, jöjjenek! Hisz már oly nagy utat tettünk meg együtt. Először is, annak a világnak küszöbén, amely telve van a népi színházi hagyományok képzeletszerüségével, ismerkedjünk meg a cervantesi tragédia csodálatos szereplőivel. A névsor elején a rómaiak állanak, azután a numanci- 80 -