Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

házi" hangon vigyük be a szinházba a valóságnak sok olyan ujj jelenségét, amely a művészi eszközöket tekintve teljesen uj megoldásokat követel a drámaírótól, a rendezőtől és a díszlettervezőtől.

Gyakran képtelenség, nem megy, nem sikerül beszorítani a valóságnak ezeket az uj jelenségeit a hétköznapi, közönséges előadás keretei közé: túlságosan újak és nagyszerűek, túlságosan romantikusak és költőiek, nagylélegzetüek, nagyobb léptekkel haladnak, uj a levegőjük, semmiben sem hasonlatosak mindahhoz, ami könnyen elfér a lapos "földhözragadt" realizmusra jellemzően primitiv fölszerelésü egyetlen "bódéban". Ilyen esetekben a drámairó, a rendező s a díszlettervező sokat szeretne -de az nem megy. Kiderül, hogy szeretnék például bemutatni, hogy küzdenek az emberek egy csónakban - vagy hogyan küzd egy magányos úszó - a hullámok ellen, ha utoléri őket a vihar a Bajkál tavon, dohát... be lehet mutatni a színházban, a tavat,meg a csónakot vagy az úszót, meg a hullámokat, meg a vihart? Ugyan kérem! A moziban nem okoz gondot az ilyesmi. De a színházban, ahol kulisszák, szuffiták, hátterek vannak... ugyan kérem!

A drámairó, a rendező és a díszlettervező azt szeretné bemutatni, hogy ég a száraz, aszálytól perzselt tágas sztyepp, dehát... be lehet-e mutatni a színházban a sztyeppet, meg a tüzet, meg a füstöt, meg a fekete eget, s azt, hogyan futnak mindenfelől az emberek, hogy megmentsék a legértékesebbet s gátat emeljenek a félelmes lángok elé? Ugyan kérem! A moziban megy a dolog... Meggyujtja az ember a különböző helyeken előre odakészitett görögtüz-patronokat, az előtérben hagy egy kis helyet az igazi tűznek,felállít hozzá egy szélgépet,bekapcsolja a motort, s már megvan a füst is, a tűz is, a szél is, meg minden, ami csak kell. A drámaíró vagy a rendező vagy a díszlettervező szeretné bemutatni, hogy egy ember, egy csoport vagy éppen tömeg halad az utón, elhagyja az egyik falut, majd a má- 7 -