Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

amelyet a szerző nem az életből kopirozott, hanem, amelyet a szerző talált ki az élet alapján.

Milyen csodálatosan mondotta Sztanyiszlavszkij A szinész munkája cimü könyvében a képzelőerőről.

" A szindarab, a szerep - a szerző kitalálása, néhány bűvös "mintha", "feltételezett körülmény", amelyet a szerző talált ki. Valódi "élet", reális valóság a szinpadon nem létezik; a reális valóság nem művészet. Az utóbbinak természeténél fogva művészi kitalálásra van szüksége, ami elsősorban a szerző műve. A szinész és a szinószi alkotó technika feladata abban rejlik, hogy a darab kitalálásait művészi, színpadi életté változtassa. Ebben a folyamatban hatalmas szerepe van képzelőerőnknek. Ezért érdemes sokat foglalkozni vele és alaposan megvizsgálni szerepét az alkotásban."

Érdemes. Feltétlenül érdemes. És a rendezőknek, színészeknek, díszlettervezőknek gondolniuk kell a képzelőerő hatalmas szerepére nemcsak a színészek esetében, hanem a nézők esetében is.

Még a leghiperultranaturalistább színházban is marad bizonyos,terület a néző képzelete számára. Esetleg "fordított reakció" formájában. így például, ha a szinpadon "valódi” erdőt, házat és lakásokat látunk, a néző mégis igyekszik erővel nem észrevenni ezeknek az erdőknek, házaknak és lakásoknak naturalista hasonlóságát az "élethez". A színházaknak az a törekvése, hogy ezt az egész naturalista szemfényvesztést igazi élet cimén mutassák be, természetes tiltakozást vált ki a nézőkből az ilyesfajta becsapás, a sajátos fajta "diszletezés" ellen s a néző kénytelen megerőltetni - kétszeresen, háromszorosan megerőltetni - képzelőerejét nehogy elveszítse a hitét, nehogy észrevegye a szemfényvesztést. Sziszifuszi munka! Kivonszolnak a szinre valamelyik operában egy hatalmas ha- 78 -