Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

galmasan”, megfelelően annak a nagy nemes belső pátosznak, amely annyira jellemezte ezt a nagyszerű, művészetében valójában megrázó kitűnő művészt.

Mennyire szükségünk van sok esetben erre a "dovzsenkoi" pátoszra, különösen, amikor a drámaírók vagy a rendezők o -lyan jelenségek méreteit és mélységeit akarják átfogni művészetükben, mint a szüzföldek meghódítása, mint az uj ipari óriások hősies építése, mint a bolygóközi tér meghódítása stb.

Ezt bármilyen formában meg lehet mutatni, de a legszervesebb és legmegfelelőbb forma a monumentális patetikus színdarab vagy film lesz.

Szeretnénk megismételni Csehov szavait, aki valaha azt irta ^'Semminek sincs oly nagyon szüksége felfrissítésre, mint színpadjainknak... Az ostobasággal nem lehet felfirssiteni a színházi levegőt igen egyszerű okból: az ostobaság számára a színházi játékterek nem felelnek meg. Az ellenkező véglettel kell felfrissíteni. Ez a véglet pedig - Shakespeare".

Tanuljatok drámaírók, rendezők és színészek Shakespearetől és Puskintól! Tanuljatok

a régi görögöktől, térjetek vissza gondolatban a színház

természetének azokhoz az elemeihez, amelyek lehetővé teszik, hogy egyetlen jottányira se csökkentsük a mai események hatalmas méreteit; sőt, mi több- 71 -