Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)
emeljétek hatalmas művészi általánosításig, realista művészi szimbólumig azt, ami ö n m a - gá ban véve igazi pátoszt követel a művészettől. Nem ez napjaink nagy pátosza tükrözésének egyetlen útja, de erről az útról feledkeztek meg leginkább, amikor a realizmust kezdték úgy tekinteni, mint ami nem tud szárnyalni, nem romatnikus és nem használhatja fel a k é pzeletszerüségnek azokat az elemeit, amelyek csak azért, mert képzeletszerüek már méltatlannak tűnnek a realizmushoz. Át kell érezni Puskin teljes felfogását a színházi képzeletszerüségről,amikor a nagy költő arról beszélt, hogy "még ma is az igazsághoz való hasonlóságot tartják a drámai művészet legfőbb feltételének és alapjának. Mi lesz, ha bebizonyítják nekünk, hogy maga a drámai művészet lényege éppenséggel kizárja az igazsághoz való hasonlatosságot?" "Milyen igazsághoz való hasonlatosságot kell követelnünk a drámaírótól? " - kérdi Puskin. S igy válaszol: "A dráma a tereken született és a nép vidámságát szolgálta. A nép, akárcsak a gyermek, megköveteli, hogy lekössék, megköveteli a cselekményt - a dráma az ő számára rendkívüli és igaz eseményt jelent." Igen, a dráma a tereken született. És a drámával együtt a tereken született a színház is. így született a "nép ünnepély". Emlékezzünk csak, milyen gazdag a nép terein uralkodó látványosságot és cselekmények, színházi játékok k é pzeletszerüsége! S nem a berendezés szegényessége miatt, hanem az alkotó fantázia, az eleven népi képzelőerő alapján jöhetett létre. Emlékezzünk csak, milyen élénk képzeletszerüség uralkodott a drámairodalom klasszikusainak zseniális müveiben, akiknek alkotásait valóban népieknek lehet nevezni. Ez a képzeletszerüség realista volt,- 72 -