Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

Lehet-e mai színdarabban, amely napjainkról szól, mondjuk egy komszomolista mellett, aki telve vaa gondolatokkal az életről, s keresi, mint ahogyan az ifjúság keresi a feleletet az élet legkomolyabb kérdéseire, lehst-e megeleveníteni Lenint? Napjainkban.1959-ben. Az eleven Lenint. Úgy gondolom - természetesen lehet. Képzeletszerüíég? Igen. De realizmus. Mennyire szeretnék egy színdarabban, amely napjainkról szól ilyen jelenetet. Mint MajakovszkLj beszélgetése Leninnel. Csakhogy nem a képpel, hanem az slő vezérrel, akinek gondolataira és szavaira oly nagy sziksége van élete nehéz pillanatában a komszomolistának. Ez mélységes realizmus lenne, mert egy ilyen találkozás képzelstszerüsége a művész és a néző feltétlenül szükséges képzelőerejére apellál.

A napokban levelet kaptam, amelyben arról van szó, hogy a legfontosabb dologról nem emlékeztem meg tanulmányomban, a Dráma és játéktérben. /Tyeatr 1959* 1 szám/ de amiről magamnak is meg kellett volna emlékeznem.

A levél nem Szakmabelitől származik, hanem egy nézőtől. S ez a levél azt mutatja, mennyire figyelmesen és kő.vetelményekkel figyelik, mennyire "együttérzéssel" követik a nézők a mi szinházi útkereséseinket. Ezért megengedem magamnak, hogy idézzem ebből a levélből a legérdekesebb sorokat.

"... ön bebizonyította - fordul hozzám a néző - a nyitott színpadok előnyét a doboz-szinpadokkal szemben. És elsiklott egy véleményem szerint igen fontos bizo:iyiték felett.

Ma az emberi tisztaságért folytatott harc gyönyörű korszaka kezdődött meg.

Úgy gondolom, hogy ebben ön is egyetért velem, bizonyítékokra nincs szükség... "A legbonyolultabbal - az emberi lélek finom mozdulataival" van ma dolgunk.

Lehet, hogy ma ezért öltött olyan jelentőséget a publicisztika /a szó magasabb rendű értelmében - szenvedélyes- 69 -