Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)
"földhözragadt" realisták, hogy a Paust legendája tisztán népi legenda, amely tiltakozásként alakult ki az embert megalázó vallásos hit ellen. Mit bánják a "földhözragadt" realisták, hogy Goethe a Prológusban a hagyományos módszerek felhasználásával mélységesen humanista tartalmat teremtett ! Mi minden van- ahogy mondani szokás - a Faustban! - arkangyalok, akik körülveszik az istent, maga az úristen, Kefisztó, a Pöld Szelleme,magiszter, doktor Paust, a tudomány élősdije: Wagner,s a szegény egyszerű, szerény leány: Margit,spártai fejedelem; Menelaosz felesége, Szép Heléna, kedves gyermeklelkek kórusa,uralkodó és csillagász és junkerek és kancellár és embertömeg és törpék és minden, amit csak a leggazdagabb emberi képzelet képes kitalálni, s ami nem számíthat színpadra a köznapi realizmus esetében. S emellett mindez a képzeletszerüség, s az, ami kizárólag abból keletkezik, hogy eleven embereket a fantasztikussal kapcsolnak össze — mindez tökéletes realizmus: az állandóan fejlődő élet, történelem és idő realizmusa. Azok nagy harcának realizmusa, akik nem akarnak megelégedni a megnyugtató de rendkívül szűk és alantas eszmékkel és érzésekkel, amelyekkel a Wagnerhoz hasonló emberek vigasztalják önmagukat. Nagyszerű realizmus! - hiszen Goethe Faustjában feltárta a történelem értferégét, visszatükrözte mindazokat a haladó irányzatokat, amelyek ott éltek a népben, s amelyeket zseniálisan fejeznek ki ezek a szavak: Csak az méltó életre, s szabadságra, Ki napról-napra értük harcba száll! Azért is foglalkoztam kissé részletesebben a Fausttal, mert láttam 194-9-ben Berlinben Mefisztó ragyogó alakitójával, Landhoffal és rendkívül megrázott a drámának éppen az a müvet átható gondolata, amelyet Faust álma fejez ki, amikor élete végén azokról a szárazföldekről álmodik, amelyeket az emberek hódítanak el a tengerektől.- 62 -
