Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

Milton, Voltaire, Goethe, Schiller, Shelley, Byron, Leopardi, a Schlegel testvérek és még mások.

Ám legyen; ami volt, elmúlt!

Számunkra sokkal helyesebbnek tűnik - nem az utánzás útja, még akkor sem ha az eredmény igen szerencsés - hanem az uj művészet keresésének útja, az újítás útja minden pozitivum megtartásával s az ógörög szinház . képzeletezerüségét éppúgy fel lehet használni "utánzás" nélkül, mint ahogyan ezt megtette a Művész Szinház a Julius Caesar előadásában, vagy ahogyan a meiningeni művészcsoport bemutatta a régi görögöket: kizárólag alkotó módon, ujitó módon. Emellett állandóan gondolnunk kell arra, hogy az igazán népi hagyományokból származó képzeletszerüség szervesen elkerülhetetlen részként kapcsolódik a realizmushoz, s ezen a képzeletszerüségen mindig a realizmus természetes alkotó elemét kell érteni. Csak ezzel egyetértve érthetjük meg a realizmus művészeti vonásainak sokoldalúságát, a szinházmüvészet sokrétűségének gazdagságát és átfogóképességét. Ez már nem lesz köznapi "földhözragadt realizmus", sőt még kevésbé naturalizmus. Ez az a realizmus lesz, amelynek segítségével elérhetjük legszélesebb és legsokrétübb megjelenő, sét és létezését.

Joggal tartjuk Aiszkülosz, Szofoklész, Euripidész tragédiáinak titáni alakjait és Arisztofanész komédiái alakjait realistáknak. Meg kell értenünk, hogy ha Bulyba és fiai horkolásától remeg a fű a sztyepén, akkor ez is realizmus. És Gogol Koboldja? És az Orr? Realizmusnak tartják - mint ahogyan az is - a Macbethben a boszorkányokat és Hamlet atyjának szellemét.

Mélységesen realista a Goethe Faustja, amely a feudális világ megingásával kapcsolatos világtörténelmi fordulatot ábrázol. Pedig emlékeznek, ugy-e, mennyire "nem realista" a köznapi "földhözragadt realizmus" szempontjából már maga a Faust kezdete - Prologus az égben? Mit bánják a

61