Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

lentőségét költői művészi szimbólumokká növelték anélkül, hogy az alakok realista gyökere veszteséget szenvedett volna /s mi lehetne művészileg emelkedettebb az ilyen alakoknál?/,- akár az ógörög szinházak színdarabjainak drámaisággal való telítettségét érintjük, stb. stb. - mindenütt és mindenben megérezzük, milyen rendkívüli erejű az a k é pzeletszerüség, amely a nagy görög tragédiairók realista alkotásainak, s az egész ógörög színháznak feltétlen alkotóeleme, elválaszthatatlan része, szerves magva, s végül levegője volt!

Megfeledkezhetünk-e erről, s mindezt a régiségek közé rejthetjük-e, csak azért,mert akadnak esztéták, akik azt mondják: ez nem uj! - s szabad-e mindezt kizárólag restaurációs feladatokra felhasználni, vagypedig ma is, a mi XX. századunkban,a szocializmus megvalósulásának századában, az emberi boldogságról való emberi álmok századában is át kell vizsgálnunk mindezt, s le kell ráznunk a port a százados kultúra drágaköveiről és ki kell újból próbálnunk csillogásukat a nép mai azon napfényes gondolatainak sugarában, amelyek a színház jövendőbeli felvirágzására vonatkoznak!

Gondoljuk csak el, milyen eleven a színház népi, igazi képzeletszerüsége! A tragédia atyja, Aiszkülosz még az athéni állam kialakulásának és a görög-perzsa háború korának költője volt. Ez az idő számításunk előtti V. században történt. Gondoljuk csak el, micsoda hatalmas időbeli távolság! S ime, egyik évszázad a másikat követi, emberöltők emberöltőket váltanak bolygónkon. Azt hihetnők, hogy mindaz, ami elmúlt,bármilyen kimondhatatlanul gazdag legyen is kultúrájában, mindörökre a múlté! De senki sem vitathatja el - még ha akadna is ilyen törpe - a kultúrák hatalmas rokonságát, nagyszerű átöröklődését, a legszebb ősi hagyományok átszüremlését az uj időkbe. Ez is magába foglalja az emberi élet örökkévalóságát s mi már a magunk századában, a magunk korában is látjuk, hogy mai költőink és drámairóink,- 56 -