Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

rüségével", mind pedig a köznapi "földhözragadt" realizmussal, amely titokban közeledik a sötétségben, abban a sötétségben, amelyet igen sok színpadunkon gyengén üz el a szinházi fény - ide kellene csak igazán a napfényi

A történelem igazságos volt. Sokaknak felnyitotta mér a szemét - drámaíróknak,színészeknek, rendezőknek, díszlettervezőknek, zenészeknek é3 másoknak - hogy meglássák, feltétlenül el kell takarítani a színpadokról a színházi hamisítás és hazugság egész szemetét. A történelem megmutatta a színház nagyságát és eredét, amikor a szinház meggyőzi a nézőt az események, a történelem, az emberek, ezeknek kölcsönös kapcsolata, jelleme és cselekedetei teljes realitásáról és életszerűségéről anélkül, hogy naturalizmussal szennyezné be a színpadot.

Jó dolog, amikor a néző elfelejti, hogy színházban van és teljesen átadja magát a színdarab cselekményének. Jó dolog amikor a színészek átélik a cselekményt, s ezzel átélésre buzdítják a nézőt is, s az alkotó képzelet szárnyán elviszik a színdarab eseményeibe. Mindezek az utak az igazi realizmushoz vezetnek.

De vannak különböző, teljesen különböző alkotói irányzatok és eszközök e feladatok megvalósításához.

Vannak- "müvészetismerők" akik úgy vélik, hogy a színháznak csak egyetlen alkotói útja van. Ezek az emberek készek ezt az utat kötelezővé, mindenki számára állandóan ható művészeti törvénnyé tenni. Minden szinház munkáját egyetlen formulához mérik. S ilyen esetben kész vagyok Zolával együtt felkiáltani, hogy "... engem mindig meglep, amikor azt hallom, hogy a kritikusok szigorúan kijelentik: "Ez szinház, amaz pedig nem szinház". Honnan tudják? Egyetlen formula nem foghatja át az egész művészetet!"

Sajnos, maga Zola is hasonlatossá vált ezekhez a szigorú kritikusokhoz, amikor a szinház egyetlen formáját, a szinház egyetlen irányzatát, a naturalizmust védelmezte.

Legyünk jóval objektivebbek.- 51 -