Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)
életigazsága utján vezeti a képzeletet, mert mindezek az igaz, mélységesen eszmei művészet előfeltételei. À széles, demokratikus nézőközönség csak igy tudja képzeletében kiegészíteni a szereplők jellemét, a körülményeket, a légkört, s beleélve magát ebbe a költői alkotásba összeforr a realista színdarab hőseivel. A népi színház képzeletszerüségénél, s napjaink valóban realista színházához szervesen hozzátartozó képzeletszerüségénél még inkább az a helyzet, hogy minél gyorsabban és minél jobban bekerül a színész a színdarab, a cselekmény "körébe”, s "megfeledkezik" a nézőkről /teljesen nem lehet, de nem is kell rólunk megfeledkezni/ és minél gyorsabban és minél jobban "megfeledkezik"róla a néző, hogy színészekkel és diszlet "környezettel" áll szemben, s alkotó módon elhiszi mindazt, ami a játéktéren lezajlik, - annál jobb a színháznak, a színdarabnak, a színésznek, a rendezőnek és az egész színházi együttesnek. A képzeletezerüségnek nem a szinház "teátrálitását" és nem a "reteatralizálást" /Georg Puchs/ kell szolgálnia, hanem az életigazságot és a magas eszmeiséget. 5. Hogyne keresnők a művészetben azt az egyenes és széles utat, amely az élethez, a természethez, a természetességhez és a valóság-hűséghez, a realista művészi szemléletességhez és képzeletszerűséghez vezet, amelyek feltétlen alkotórészei a szinház realista művészetének! Hogyan lehetne tagadni vagy semmibe venni a színházművészetben azt a haladó mozgalmat, amely kétségtelenül létezik jelenleg, s amelyet teljes erővel szemben kell állítanunk mind a szinház álklasszicizmusának hamisításával, mint az antirealista álujitások esztétizáló "képzeletsze- 50 -
