Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

az operáról és éles ellentmondásba keveredtek az utóbbiak elveivel, mert ahogy mondani szokás, ad abszurdum vitték. Másrészt például azt hihetnők, hogy Meierhold forma­lista, dekandens, "képzeletszerüség-párti". De itt is fel kell tenni a kérdést,hogy ő, Meierhold akkor hát mivel tud­ta úgy megfogni Vahtangovot, aki, mint köztudomású, nagyra becsülte a meierholdi rendezést. Nyilvánvaló, hogy Vahtangov Meierhold művészetében sok hibát, helytelent, hamisat tárt fel, de képes volt meg­látni azt is, miben volt igazán nagy a rendezői művészetnek ez a nagy szovjet mestere. Kiemelem, hogy szovjet, mert Meierhold épp a szovjet korban harcolt leg­erélyesebben minden ellentmondása ellen, ha nem győzte is le azokat teljesen. Kiderül, hogy az is előfordulhatja mester elhatároz­za,hogy az egész előadásban külön kiemeli két, egymást sze­rető fiatal lény érdekes, romantikus és demokratikus é­­letvonalát -s mindez milyen nagyszerű, zengd, népi lenne, ha az Erdő előadásában úgy sikerült volna megoldani, ahogyan Meierhold elképzelte: a jövőbe, az élet­be vezető utat, azt az utat, amelyet Pjotr és Aksz— jusa találkahelyül kijelöltek, s amelyen ez a két lény egy­mást szorosan átöleleve eltávozik a távolba, a jövőbe,a nagy emberi boldogság felé. Sajnos, Meierhold elképzelését tönkretette a diszlet­­tervező. Az egészből egy csupasz emelvény lett. A diszlet­­tervező itt eltért a népi színház hagyományaitól. Ha pedig a népi szinielőadások képzeletszerü­­ségére gondolunk,mint ahogyan a gyakorlatban erre is törek­szünk, ha úgy törődünk a képzeletszerüséggel mint a rea­lista színművészet szerves alkotórészével, úgy az i— lyen képzeletszerüség nem "általában" a néző képzelőerejére és értelemvilágára apellál, még kevésbé az absztrakt, szim­­bólikus alakokra, hanem a realista kifejezőkész­ség, a realista tipizálás utján, a színpad teljes- 49 -

Next

/
Thumbnails
Contents