Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

maradt belőle színpadainkon, különösen az úgynevezett "hősöknél" és "hősszerelmeseknél" - csak éppen Jurjev ragyogó tehetséc* és művészete nélkül.

S ml a helyzet a díszletekkel és a kellékekkel?

Van még egyes színházakban vagy egyes színházak egyes előadásaiban olyan "teátrálisság", amely még azokat is meghökkenti, akik kitalálták. Különösen a szinházi "konstruktivizmus" idejére volt ez jellemző.

Emlékszem, milyen jókedvvel játszottam a Tarelkin halálában, Meierhold rendezésében. Egészen kicsiny szerepet - Kacsalát - játszottam. A darab szempontjából valószinüleg helytelen volt, de Meierhold mindent megengedett ebben a szerepben, s én hancuroztam benne, akár a fiatal csikó, akit... sajnos, nem mondhatom azt, hogy "szabadjára engedték",mert a jelenet túl volt halmozva képtelen,konstruktivista "diszlet-megoldásokkal", "szinpadi kellékekkel" és a legkülönbözőbb szemfényvesztő bútorokkal. A rendőrségi dutyi,amelybe bezárták és "megforgatták" Brandahlisztovát - akit Mihail Zsarov alakított igen tehetségesen - húsdaráló formájú volt. A székek és az asztalok "trükkösek": alig könyökölsz rá az asztalra, lábai szétcsúsznak, s az asztal elterül a padlón. A székek - alig ülsz rájuk - rugóra járnak, s kidobják a leülni merészkedőket, stb.

Sem a díszleteknek, sem a bútoroknak nem volt egy jottányi közük a való élethez. Semmihez sem hasonlítottak. "A színházra jellemző tréfák" "ürügyei" voltak ezek. Sem az idő, sem a nely, sem a kor, sem a környezet, sem az ország - semmi, sem volt itt meghatározva! Formalista képzeletszerüség volt ez Meierhold előadásában. Meg kell mondani, hogy több ilyen kísérlet szinte egyáltalán nem volt.

Azt is meg kell mondani, hogy az előadáson szereplő színészek reális játékukkal meghiúsították a díszletek s a bútorok egész formalista ördöngösségét. Soha sem felejtem el, milyen helyesen, milyen szinpadi tisztasággal, zamattal, az alak vonásainak milyen mély sokrétűségével ját- A5 -