Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

le!/: "Amikor a francia színészek a színpadon játszanak - irta Zola -, papok ők, áldozatot mutatnak be. Képtelenek színre lépni anélkül, hogy ne képzelnék magukat feltétlenül egy talapzatra,amelyről az egész világ látja őket. Pózolni kezdenek és sürgősen eltávolodnak az élettől, hogy teátrális dorombolásba, hamis és természetellenes gesztikulálásba kezdjenek, ami az utcán kirobbanó hahotát keltene".

Zola joggal támadja az ilyen színházi "képzeletszerüséget", s gúnyolja azt a "különleges színházi világot", amelyben nemcsak megtűrik, hanem még jótevőnek is kikiáltják a hazugságokat.

Sok év telt el, mióta Sztanyiszlavszkij a "szinház a színházban" ellen szólt Írásaiban.

Még több év telt el,mióta Zóla a hazug színházi képzeletszerüségről irt.

Oh jaj, oh jaj ! Természetesen ma már nem látni színpadjainkon azt a hazug színészi "áldozat-bemutatást”,amely a pózolás s a hamis szó számára szolgáló emelvénnyé változtatta a színházat. Igen, az idő halad, s a színpad nagy mesterei és tanítói, Scsepkintől Sztanyiszlavszkijig rendkívüli fordulatot teremtettek a szinpadmüvészetben azzal, hogy a szinészt rávezették "az emberi lélek élete" feltárásának mélységes igazságára. De... toli tűrés-tagadás - sok még ma is a pátosszal beszélő színész, a hamis, természetellenes hanglejtéssel és gesztusokkal beszélő színész, aki nem él alkotó módon, hanem "tetteti magát", "markiroz" "kiprésel",stb. Az ilyen színész méltó neve többnyire "Ripacsfalvy Ripacs".

Bizony még sok ilyen van. Akár enni se adjon nekik az ember,csak legalább egyetlen egyszer üvölthessék el magukat "tragikusan" valami verses drámában, aztán már maguktól is találnak a szerep szövegében hatásos helyeket, amelyeket "különösen teátralisan" lehet elmondani.

Jurjev játékának mesterkéltsége már a múlté. De sok- 44 -