Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

zése s a művészi formának mindig az adott művészet sajátosságának és természetének megfelelő megtalálása,- mivel minden művészetnek megvan a saját, különleges sajátossága és természete.

Ha félvállról vesszük a művészi szemléletességet, a művészi kifejezőkészség formáit és eszközeit, akkor a tartalom is elveszíti minden erejét.

Elképzelhetetlen, hogy mai szovjet művészek ne helyezkedjenek a legélenjáróbb eszmei álláspontra,lehetetlen, hogy korunk legnagyobb eszméi ne adjanak ihletet, ne ihlessék őket. De a művésznek emellett művésznek kell lennie, tehát alkotó tehetségre vagy alkotó képzelőerőre és ötletességre, "formaalkotási" és feltalálói készségre van szüksége.

Egyaránt harcolnunk kell a művészeti formalizmus ellen, de azok ellen is, akik egyenlősé-r gi jelet tesznek a realizmus és a naturalizmus közé, vagy lenézően fintorognak a "forma" szó hallatára.

Az elsők, a másodikok és az utóbbiak nyiltan lebecsülik vagy egyszerűen nem akarják tudomásul venni a müvek tartalmát és eszmeiségét.

A gyakorlatban szemnek a felületes, vagy ahogyan Majakovszkij mondta,a "földhözragadt realizmusu" müvekben nem minden válik nyomban nyilvánvalóvá. De a "földhözragadt realizmus", akárcsak szülőanyja, a naturalizmus, ugyanolyan nyilvánvalóan bomlasztja a realizmust, mint a formalizmus. A "földhözragadt realizmus", a naturalizmushoz hasonlóan - a formalizmusról nem is beszélve - lemond az általánosításról és a tipizálásról, lemond az élet anyagával dolgozó művész aktiv álláspontjáról, lemond a valóság magas eszmei szempontból való vizsgálatáról, lemond a valóság aktiv elbírálásáról, mert futva menekül már a "fantázia" szó hal- 31 -