Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

nélkül. Plehanov azt mondta: "Aki lehetségesnek tartja a forma feláldozását az "eszméért", az már nem Is művész, még ha valaha az volt is". Mélységesen igaz megállapitás!

S emellett szép számmal akadnak nálunk a különböző művészeti ágak képviselői között olyanok, akik hajlandók megalkudni, sót, sajna! még tudatosan lebecsülni is a forma és bizonyos művészi eszközök jelentőségét, azért, hogy állítólag érintetlenül "kifejezésre juttassák a tartalmat". Még másokat is rábeszélnek erre. Az ilyen "formaérzéküket" vesztett emberek különösen igyekeznek önmagukat a "tartalom" rettenthetetlen harcosának, s a "formakeresés" ellenségének beállítani.

A tartalom ilyen "védelmezőit" kihozza a sodrából minden rendezői ötlet, a "bevett" formától való minden eltérés.

Akár akarjuk, akár nem, a tartalom ilyen "védelmezői" e - lősegitik a szürke, lélektelen, ásitóan unalmas színdarabok, előadások, színészi alkotások, stb. létrejöttét.

Különösen bántó ez, am i k o r igazán nagy témákról, igazán komoly eszmékről ván szó, amelyek a színházművészettől várják megfelelő művészi formába öntésüket.

Soha sem szabad megfeledkeznünk a lenini tükröződési elméletről, amely azt bizonyltja, hogy az élet tükröződése a művészetben nem a valóság holt lenyomata, nem a jelenségek egyszerű, fényképszerű visszaadása. A művészetben a művészi ábrázolatnak kell uralkodnia- ez az ábrázolat az egyes jelenségek és tárgyak általánosításának eredménye, a lényeges és lényegtelen különválasztásának következménye 5 az életfejlődés lényegébe történő mély behatolásnak kifeje- 50 -