Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

nagy művész nagyon sokat remél tőlem, én meg egyszer sem láttam sem az ő, sem Konsztantyin Szergejevics egyetlen próbáját sem!...

Hogyhogy idehiv? - gondoltam. Ez aztán a merész ember!

Nem tudom, mi lenne ebből a meghívásból, ha Vlagyimir Ivanovics még élne és alkotna, de attól a naptól fogva különös izgalommal és figyelemmel kisértem a Művész Színház előadásait, és sokat gondolkodtam alapítóinak kijelentésein.

Milyen mesterien és micsoda ihlettel vezették hajójukat a sablonok zátonyai között! A nagyok s a kicsinyek között egyaránt. S mindenek előtt azért tehették ezt, mert felkutatták minden műben a valóban mélységes " m i " -t.

Elragadtatott tanítványokként követjük a nagy hagyományokat, amelyeket olyan bonyolult terület kiváló mesterei hagytak ránk,mint a művészet " m i "-jének >elmélyült kutatása.

Egyben nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy az alkotásban, a gyakorlatban, a szerepek és az előadások kidolgozásában egyes színészek, rendezők és diszlettervezők egyéniségüknél fogva sokszor elsősorban a "hogyannal" kapcsolatos kérdéseket akarják megoldani. S ezek az emberek egyáltalán nem formalisták. Mindenek előtt meg akarják látni azt, amit gondolunk, amit megérzünk. Hiszen többé-kevésbé, nagy vonásokban már értjük és érezzük, hogy mit kell kifejeznünk, de hogyan fejezzük ki ezt a "mi "-t? Néha a" hogyan" csak hosszas, kinzó kutatások során alakul ki, néha azonnal, gyorsan, a " m i "-vei együtt, szinte "sarkát taposva" annak a "m i"nek, néha, csak ezen a "hogyan"-on keresztül lehet teljesen megérteni a keresett "mit". Ez azért van igy, mert magában a "hogyan" -ban látszik meg sokszor,- 27 -