Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

Őszintén sajnálom, hogy nem Sztanyiszlavszkijnál tanultam, s csak azt szedtem fel, amit Meierholdnál felszedhettem, bármilyen kiváló rendező volt is az utóbbi. Emlékszem, hogyan tanult Meierholdtól Vahtangov egyik tanítványa, aki a Vahtangov szinházban dolgozott, egy vagy két évig is tanulmányozta Meierhold "alkotási fegyvertárát" és résztvett egész sereg előadásában. Mindig irigyeltem ezt a vahtangovistát! Gondoljuk csak el, a gyakorlatban sajátit el két szinházi módszert, két rendezői iskolát! Igaz ugyan, hogy ebből a vahtangovistából még igy sem lett valami különlegesen érdekes rendező, de elvben igen biztos ut ez: minél többet összegyűjteni a nagy mesterektől.

Különösen sajnáltam, hogy nem sikerült elsajátítanom a Művész Színház módszerét akkor, amikor egy alkalommal Nyemirovics-Dancsenko meghívott, hogy tárgyaljunk a Művész Szinházbeli rendezői alkalmazásomról.

Érdekes volt számomra ez a beszélgetés. Nyezsnij jelenlétében zajlott le, az igazgatósági páholyban.

A lehető legjobb ruhámban indultam Vlagyimir Ivanovicshoz. Amikor meglátott, azt mondta "Tehát ilyen Ohlopkov. Én meg azt hittem, maga ... bőrkabátban jár és ... borzalmas..."

Ez még akkor történt, amikor a Realista Színházat vezettem, s egyben-másban megfeleltem Vlagyimir Ivanovics jellemzésének.

Vlagyimir Ivanovics hosszasan beszélgetett velem, nagyon őszintén jellemezte a Művész Szinház akkori állapotát s azt, hogy feltétlenül szükségesnek tartja a szinház alkotói légkörének megváltoztatását. Arról beszélt, hogy ki kell tárni az ajtót az uj erők előtt, friss vért kell ömleszteni a szinház szervezetébe. Arról beszélt, hogy oda akarja hivni Alekszej Gyikijt, engem, s még másokat. Én csak ültem a széken, szemben Vlagyimir Ivanoviccsal, hallgattam szavait, s arra gondoltam, micsoda kár, hogy ez a- 26 -