Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

A színháznak ezt a hiányosságát a legkövetkezetesebben Kedrov rendező mutatta be a shakespeare-i Téli rege rendezésében. Nem volt hajlandó elhinni, hogy Shakespeare mesét irt, hogy Shakespeare teljes mértékben felhasználja a képzeletszerüséget, s mindenek-előtt nem hitte el, hogy Hermionét mindenki halottnak tartja, valójában pedig tizenhat évig bujkál és "szoborként" elevenedik meg férje és leánya szeme láttára, stb, stb. A Téli rege élethü, nehézkes, súlyos lett, tele "pontossággal" és primitiv köznapi "logikával".

Úgy vélem, hogy Sztanyiszlavszkij módszerének semmi köze ahhoz, amit Kedrov müveit.

Hát csak próbáljanak a drámaírók,a rendezők, a díszlettervezők a szinpadon a fent leirt áradásokhoz és viharokhoz csak valami kevéssé hasonlót megvalósítani,anélkül, hogy annak a népi képzeletszerüségnek mélységes forrásához folyamodnának, amely egyetlen segítség a látszólag legvalószinütlenebb dolgok színpadi megvalósításához.

Feltehetik a kérdést: hol találunk az életben valami ahhoz hasonlót, amit Leonardo da Vinci, s amit a mai drámairó vagy rendező realizálni akarna?

Először: az igazán korszerű rendezőnek nincs joga a színház lehetőségeiről vallott köznapi, illuzionista elképzelései fölé emelni mindenféle klasszikus drámai müvet, amelyet a földhözragadt realizmus kereteit túllépő törvényszerűségek szerint Írtak meg. Másodszor: nézzük meg az életet s akkor rájövünk, hogyan vesztegetik el önmagukat a színházak azzal, hogy csak azt veszik bele a színdarabba, s az előadásokba, ami semmi fantáziát, semmi képzelőerőt, semmi ötletet sem igényel.

Most, hogy e sorokat írom, előveszem a Komszomolszkája Pravda 1959 március 24-i számát, szétnyitom és olvasom:- 16 -