Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

lugasok vezetnek. Az árnyékos liget egészen az őt övező meredek sziklákig húzódik.... Az egyik szereplő - Euphorion táncolva szökken egyik szikláról a másikra, s magasabbra, hág... Majd leveti magát a szikláról. Ruhája rövid ideig fenntartja. Feje ragyog; világitó sáv húzódik nyomában... Néhány pillanat múlva a néző látja, hogyan foszlanak felhőkké Helena ruhái, hogyan ölelik körül Faustot, hogyan emelik a magasba s hogyan suhannak el vele...

Természetesen itt sok a fantasztikus. A színházakban bemutatott színdarabok jórésze sokkal életszerűbb, nem szakad el a valóság "megbízható" ismertetőjeleitől és az élettől, még akkor sem, ha a szindarab nem köznapi jellegű. De... talán azért akad olyan kevés szindarab, amelyben szabadjára eresztett fantasztikum van, mert sem a drámaírók, sem a színházak nem tudják,hogyan lehet realizálni a színpadon ezt a fantasztikumot?

De tessék, itt van egy másik szerző másik jelenete, teljesen reális, sőt mondhatnánk, "köznapi" legalábbis azok számára, akik életüket a tengerhez kötötték.

Először az utasitás;

Dörgés, villámlás zivataros zaja hallatszik. Jön egy hajóskapitány és egy kormányos más-más oldalról.

Kapitány: Kormányos!

Kormányos: Ihol_e, mester, mi újság?

Kapitány: Beszélj a legényekkel: rajta, rajta frissen, parthoz ne csapódjunk: mozogni, mozogni ! /el/

Jönnek a matrózok.

Kormányos: Héjh, leikeim! Vigan, vigan lelkeim! Frissen, frissen. Húzzátok be a vitorla csúcsait, vigyázzatok a kapitány ur sipjára! Fújjad, fújjad, pukkadj meg, csak hely legyen! ..."- lé-