Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

ria Szálló cimü darabját. Ez meg mi? A terem közepén a nézők közötc egy ut vezet. Játszanak ezen az utón, s játszanak a színpadon, amelynek egy részét tüllfüggöny választja el a többitől. Hirtelen a háttér mögött fény gyullad és egy jelenet játszódik a harmadik háttérben. De hiszen "irreális” dolog, amikor az Astoria szobáinak falát átvilágítják s mögöttük váratlanul feltűnik a városi főtér! Ráadásul a színpadon /nem a mélyedésben, hanem a színpadon/ ott van a szinház zenekara. A szinház zenekara! Hát ezt meg ki csinálta? Hisz igy vesztébe rohan!

A nézők természetesen elsősorban Stein érdekes darabját nézték, de ettől nem lehetett erőszakkal elválasztani a rendezést!

Elmegyek megnézni az Ifjú Gárdát. A színpad felett, a cselekmény felett, amely a földön zajlik, ott lobog, leng tüzként lebeg, hasitja a levegőt akár a szélben, egy hatalmas vörös lobogó... Leonyid Leonov mondotta az előadás után: "Olyan ez, mint a Haza, amely ott van mindig fiai mellett...

S nem hagyja el őket az élet legfélelmetesebb perceiben sem..."

Nézem a Hamletet. Nehéz, vasalt kapu. Három emeletre osztva. Akárcsak a biblia borítólapja, amelyben Hamlet igazsága igyekszik győzni Claudius "börtönvilága" felett.

S a néző mindent megért és elfogad.

Triptichon-szerien oldották meg Vlagyimir Szalavjov nagyszerű hazafias darabját, a Kutuzov tábornagyot is. A színpadot három, vagy két részre osztották. Mindegyik részben zajlik a cselekmény} "belakapcsolódik" a szomszédosba, ellenpontozza és lélektanilag szociálisan és politikailag erősiti azt.

Stb. Stb.

Ahhoz, hogy a szinház "testben és lélekben" nagyszerű és. hatalmas lehessen, csak a rea- 102 -