Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

Az egész nézőtér megdermedt. Valami költőit, emelkedettet, ünnepélyeset láttunk. Igenis ünnepélyeset. Semmi borzalmasat, semmi ellenszenveset, semmi fiziológiait. Ez igen! Ez a színész művészete!

S eszembe jutottak egy másik nagy színésznek^ Sztanyiszlavszkijnak szavai: "Én az emelkedett átélések ultranaturalistája vagyok!"

Igen, itt Szadandzinál jelen volt maga az élet plusz az "emlkedett átélés".

S ennek eredményeként amit láttunk - művészet, nagy csodálatos, varázslatos, csodák csodája!

Lám mire képes a színház!

Lám, mire képes, ha behatolunk természetének titkaiba, realista képzeletszerüségébe, költészetébe!

Lám, mit képes tenni a képzeletszerüs é g a néző képzelőerejével, ha ez a képzeletszerüség az igazi realizmus szolgálatában áll. Tűz ez, amelyet odatartunk a néző képzelőerejének lőporos .hordójához.

Szárny ez, amely egyrészt kiragad berniünket a kispolgári naturalista színházból,a köznapi "földhözragadt" realizmus színházából, másrészt pedig mindenféle "elvek": "a színház teatralizálása", "képzeletszerü realizmus" /Tairov/, "neorealizmus" /szintén Tairov/, "fantasztikus realizmus" /Vahtangov/, "konstruktivizmus" és "biomechanizmus " /Meierhold/, "romantikus realizmus" /megint Tairov/ fogságából, nem is beszélve a "fekszistákról".

Az ember rengeteget gondolkodik, kutat, keres, álmatlanul tölt éjszakákat s végül is megtalálta! - sajnos, reggelre kiderül, hogy kigondolta és feltalálta a már rég kigondolt és feltalált "spanyolviaszt". És más semmit. Mindössze ennyit. A néző eziránt is megértéssel viseltetik és azon igyekszik, hogy ne hangsúlyozza ezt.

De... egy Ízben sok előadás után elmentem, hogy kimondottan jegyzetfüzettel a kezemben megnézzem Stein Asto- 101 -