Sztanyiszlavszkij: Cselekvő elemzés - Korszerű színház 6-7. (Budapest, 1960)
IV. Az adott körülmények elmélyítése
/Az adott körülmények elmélyítése/ IV. ..........IS »•« «•ev- Amint már mondottam, az edény vagy akkumulátor,amely a megfoghatatlan, véletlen érzelmi fellobbanásokat rögzíteni tudja: az "emberi test élete". Érdekes lenne nyomon követni az indulati élmények beszivódásának és rögzítésének folyamatát. Tegyük fel, hogy már huszadszor vagy harmincadszor ismétlik meg az Othello első jelenetében az ábrázolandó szerepben az "emberi test életé"-nek immár jól kidolgozott vonalát. Ha helyesen hajtják végre a fizikai feladatokat, akkor nemcsak a szerep testi életét érzik meg, hanem ugyanakkor, reflexszerben átélik a fizikai cselekvéseknek megfelelő érzelmeket is. Ez azért történik igy, mert a test és a lélek vonala egymással összefüggésben van. De az érzések, vagyak és eszmék által kevéssé átfűtött külső cselekvések élete unalmas, primitiv. Emiatt nem lenne érdemes szinházba járni. A szerep ilyen életének vonala egyenesen,kitérő nélkül húzódik, éppen ezért egyhangú, mint a járdaszegély. lármázzák fel az egész házat, rendezzék meg az üldözést, én, a közönség nézni fogom, hiszek maguknak, de közömbös maradok az iránt, ami a színpadon történik. Képzeljék el azonban, hogy ebbe az unalmas láncolatba, a legegyszerűbb fizikai és elemi-pszihikai cselekvések közé, hirtelen egy pillanatra uj, elektromos árammal töltött láncszem kapcsolódik be - és azonnal minden élni kezd.- 72 -