Brecht, Bertolt: A színházról - Korszerű színház 4-5. (Budapest, 1960)
Etűdök színészek számára
ténet - és még egynémely más dolog - megeshetett volna. A figura egységét ugyanis az a mód teremti meg, ahogy egyes tulajdonságai egymásnak ellentmondanak. 54. A megfigyelés a színművészet egyik fő alkotórésze. A szinész minden izmával és idegével figyeli embertársát egy olyan utánzási aktus közben, amely egyúttal gondolkodási folyamat is. Mert a puszta utánzással legfeljebb a megfigyelt modellt teremthetné újra, ez pedig nem elég, mert az eredeti túl halkan mondja ki, amit kimond. Hogy a másolattól az ábrázolásig jusson, a szinész úgy nézi az embereket, mintha előjátszanák neki, amic tesznek, röviden, mintha azt ajánlanák neki, hogy gondolkodjék azon, amit tesznek. 55. Nézetek és szándékok nélkül nem lehet ábrázolni. Tudás nélkül semmit nem lehet megmutatni; honnan lehetne akkor tudni, hogy mit érdemes tudni? Ha a szinész nem akar papagáj vagy majom lenni, akkor el kell sajátítania, amit a kor az emberi együttélésről tud, mégpedig úgy, hogy részt vesz az osztályok harcában. Ezt egyesek lealacsonyitónak vélhetik, mivel ők a művészetet, ha egyszer a gázsit megkapták, a legmagasabb szférákba helyezik; de az emberiséget érintő legmagasabb döntéseket a földön harcolják ki és nem a levegőben; a külvilágban és nem a fejekben. A harcoló osztályok fölött senki nem állhat, mivel senki nem állhat az emberek fölött. A társadalomnak, amig harcoló osztályokra oszlik, nincs közös szócsöve. Ezért "pártatlannak lenni" a művészet számára csak annyit jelent: az "uralkodó" párthoz tartozni.- 59 -