Brecht, Bertolt: A színházról - Korszerű színház 4-5. (Budapest, 1960)

Etűdök színészek számára

az a szándéka, hogy közönségét transzba ejtse, neki magának sem szabad transzba esnie.Izmainak lazáknak kell maradniuk; hiszen ha például megfeszített nyakizmokkal fordítja el fejét, ez a mozdulet a nézők pillantását, sőt néha fejét is "mágikus módon" vonzza magával, ez pedig csak gyengítheti azt a gondolkodást vagy kedélyhullámzást, amit a gesztus kelt.Beszédmódja legyen ment a papos kántálástól és azoktól a kádenciáktól, amelyek a nézőt elringatják,úgy hogy az értelem veszendőbe megy. Ha megszállottakat ábrázol is, neki magának nem szabad megszállottként hatnia; különben hogy találhatná ki a néző, mi szállta meg a megszállottakat,

48.

Egy pillanatig sem hagyja önmagát maradéktalanul a figurává átváltozni. Az olyan bírálat, mint hogy "nem játszotta Leart - ő maga volt Lear", az ő számára megsemmisítő lenne. Neki csupán meg kell mutatnia figuráját, vagy jobban mondva, nem csupán át kell élnie azt; ez nem azt jelenti, hogy amikor szenvedélyes embereket alakit, neki magénak hidegnek kell lennie. Csak saját érzelmei ne legyenek elvből azonosak a figuráéival, hogy közönségének érzelmei se váljanak elvből azonossá a figura érzelmeivel. A közönségnek ebben a vonatkozásban tökéletes szabadságot kell kapnia.

49.

Az, hogy a szinész kettős alakban, mint Laughton és mint Galilei áll a színpadon, hogy a megmutató Laughton nem tűnik el a megmutatott Galileiben - ami különben ennek a játékmódnak az "epikus" jelzőt juttatta - végső soron nem jelent többet, mint hogy a valóságos, a profán folyamatot- 55 -