Brecht, Bertolt: A színházról - Korszerű színház 4-5. (Budapest, 1960)

Etűdök színészek számára

többé nem leplezik el - hiszen a színpadon valóban Laughton áll, és ő mutatja meg, hogyan képzeli el magának Galileit. A Laughtont csodáló közönség természetesen akkor sem feledkeznék meg a szinész személyéről, ha az megkísérelné a maradéktalan átváltozást; de a közönség akkor mégiscsak elveszítené saját véleményét és érzéseit, mert ezek tökéletesen feloldódnának a figurában. A színész ekkor a figura véleményét és érzéseit a magáévá tette volna, úgy hogy valójában csak egyetlen alak, egyetlen minta állna előttünk, és ezt a szinész maradéktalanul belénk ültetné. Hogy ennek a . nyomorúságos eredménynek elejét vegye, a megmutatás aktusát is művészivé kell tennie. Hogy egy képzetet hívjunk segítségül; a magatartás egyik felét, a megmutatást azért, hogy önállósítsuk, egy gesztussal láthatjuk el, olyanképpen,hogy a szinész dohányozzék, és mi elképzeljük, miként teszi el időnként a szivart, hogy a képzelt figura egy újabb viselkedési módját demonstrálja számunkra. Ha a képből minden elsietett vonást eltávolítunk,és a hanyagul odavetettet nem felületesen gondoljuk végig, akkor olyan szinész áll előttünk,aki jogosan adhat át bennünket a magunk vagy az ő gondolatainak.

50.

Szükség van egy másik változtatásra is abban a módban, ahogy a szinész az ábrázolást közvetíti,és ez is "profánabbá" teszi a folyamatot. Ahogy a színésznek nem szabad elhitetnie a közönséggel, hogy a színpadon nem ő, hanem a költött figura áll, úgy nem szabad elhitetnie vele azt sem, hogy ami a szinpadon történik, nem betanult, hanem első Ízben történő és egyszeri folyamat. A schilleri megkülönböztetés, hogy a rhapsodosnak a maga történetét tökéletesen múltbeliként, a mimusnak pedig a magáét tökéletesen jelenbeliként kell kezelnie, mér nem áll fenn ebben a formában.- 56 -