Brecht, Bertolt: A színházról - Korszerű színház 4-5. (Budapest, 1960)
Michel Vinaver: Sztanyiszlavszkij és Brecht
bizonnyal szükségesnek látta, hogy minden gondolati és propagandisztikus erőfeszítését arra összpontositsa, ami az"uj gyakorlatban" kibékithetetlenül elüt az előzőtől. Ma, amikor az "uj gyakorlat" már felállította a maga hídfőjét, védekező képességét nem meggyengitjük,hanem épp ellenkezőleg, megerŐ8Ítjük, ha megkeressük azokat a kapcsokat, amelyek a régi gyakorlathoz fűzik. Azzal, hogy a félreértéseket - ha vannak ilyenek - felrobbantjuk, csak megerősítjük a hidfőt, úgy. hogy a jövő hadműveletekhez is alapul szolgálhat... + Sztanyiszlavszkij módszere egy posztulátumon nyugszik. amelyet igy fejezhetnénk ki: abban a mértékben, ahogy a színésznek sikerül színpadi akcióját nyilvánvalóvá tennie, ez a nyilvánvalóság magának az igazságnak a megnyilvánulása, amelyet művészetével megteremt és átad a közönségnek: és mivel az igazság, lényegénél fogva egyetemes, semmi sem állíthatja meg a színészt ebben az "önmaga felfedezésére indított expedícióban".amelyre el kell indulnia, hogy az igazsághoz eljusson. Brecht mintha erre azt felelné neki: az igazság, lényegénél fogva nem egyetemes, és a színész bölcsen tenné,ha időnként, sőt, nagyon gyakran, megállna ennek a "belső utazásnak" a során, hogy megkérdezze magától: miféle igazságot akarok én most nyilvánvalóvá tenni? Sztanyiszlavszkij szuverén "bizalmára" Brecht alapvető "bizalmatlansága" válaszol. Ez más, mint csupán két vármérséklet szembenállása - ez igazi történelmi fordulat, amely jól mutatja a fél évszázad során megtett utat. Sztanyiszlavazkij optimizmusa azért határtalan, mert olyan meggyőződésen alapul, amely az ő működése időszakában még nem szenvedett komoly megrázkódtatást: az emberben megvan a magasztos képesség, hogy szelleme és képzelete segítségével megteremtse önmagát,és ennek a folyamatnak nincs máé akadá- 104 -