Brecht, Bertolt: A színházról - Korszerű színház 4-5. (Budapest, 1960)

Michel Vinaver: Sztanyiszlavszkij és Brecht

és semmiképpen nem tételezi fel egy transzcendens "én" létezését, amely ceorbithatatlanul benn rejtőzik a lét áramlatai által formált "személyiségben."

Ezzel szemben minden szerepnél kötelező egy "radikálisan választott kiindulópont", ami azt jelenti, hogy $ színésznek az önmaga lehetőségeire ráébresztett "én"-jéből kell kiindulnia.

Ez a ráébredés önmagunk állandó kutatásán alapul.Minden szerepen belül a színésznek önmagát kell megtanulnia megismerni, azaz le kell mondania annak a "személyiségnek" a kényelméről, amelyet azárt épített fel, hogy a gyakorlati életben meg tudjon állni a világgal szemben; fel kell függesztenie azt a védelmi rendszert, amelyik normális körülmények között működnék benne és fel kell fedeznie azokat az akciókat és reakciókat, amelyek benne támadnának, ha az adott körülmények között újjászületnék. Ehhez semmiféle gondolati erőfeszítés nem elegendő; az alkotó képzelet működésére van szükség, amely erőszakot tesz a konzervatív ösztönön, amennyiben teljesen átveszi tőle a kezdeményezést. A színésznek úgy kell közelednie szerepéhez, mint egy kísérlethez, amelybe sziwel-lélekkel beleveti magát, anélkül, hogy előre tudná, mi lesz a végeredmény, vagy hogy mit hoz a maga számára. így, szerepe valóságának közvetítésével rá fog eszmélni saját emberi valóságára, és később az előadás során a nézőt is rávezetheti a maga lényegére.

'^ehát a színésznél és következésképpen a nézőnél sem .arról van szó, hogy beleolvadjanak egy képzelt személyiségbe, épp ellenkezőleg, a képzelt személyiségen át önmagunkat kell felfedezni és igy a dél szöges ellentéte minden misztikus homálynak.

Láttuk - és ez döntő fontosságú - hogy az átmenet nem egy valóságos síkról e*gy illuzórikus sikra történik, hanem inkább egy megmerevedett valóság síkjáról egy mozgó valóság síkjára; láttuk, hogy az "én" megsemmisüli ugyan, de nem azért, hogy egy képzelt személyiségnek csináljon heljet, ha- 100 -