Maszejev, I.: A drámai konfliktusról - Korszerű színház 3. (Budapest, 1961)

- 47

nalmaaak, szürkék, nem tudják magukkal ragadni az olvasót, illetve a nézőt. Vagy azért nem, mert nincs egységes szerkezetük, hanem különálló részekre hullanak szét, vagy azért nem, mert a konfliktus már az első képeken megakad és függőben marad, a néző pedig már előre tudja a végét és ezért egyszerűen unalmassá válik számára a dolog. Ennek az unalmasságnak és szürkeségnek az az oka, hogy "az érdekesség - mint Alekszej Tolsztoj mondotta - mindenekelőtt a belső mozgásból, az ellentmondások harcából és az ebből köretkező változásokból ered".^^

Az Irodalmi, színház- és filmművészeti, zenei alkotások fontos sajátossága a cselekmény szakadatlan és egyre gyorsuló fokozódása - a kiindulóponttól a kulminációig és a kulminációtól a megoldódásig.

A drámai cselekmény fokozódásának alapja a drámai konfliktusok fokozódása és elmélyülése, amely olyan mértékben történik, ahogyan a cselekmény előrehalad.

A cselekmény fokozódása, a drámai konfliktusok erősödése és elmélyülése sajátos megnyilvánulása a művészetben annak az ismert dialektikus törvényszerűségnek, amelyet Lenin a következőképpen fogalmazott megt "A különféleségek csak az ellentmondás csúcspontjára emelve lesznek mozgékonyak /regsam/ és elevenek egymással szemben - csak Így kapják meg azt a negativitást, mely az önmozgás és elevenség belső lüktetése".^

Ha est a dialektikai törvényszerűséget a művészetre alkalmazzuk az alábbi következtetésekre jutunkt

a/ drámai cselekmény részesei csak különböző jellemek lehetnek;

b/ ahhoz, hogy a cselekmény drámai legyen, a benne résztvevő jellemeknek egymással szemben nemcsak mozgékonyaknak, hanem eleveneknek is kell lenniük;

c/ a tipikus jellemek mozgékonyságát és elevenségét nagyrészben &z szabja meg,hogy mennyire n a g y e r e-