Maszejev, I.: A drámai konfliktusról - Korszerű színház 3. (Budapest, 1961)
13 -be juttatja hősét, hogy az olvasó valóban azt gondolhatja: a költemény hőse nem csupán az ellen a rossz, közönyös kollektíva ellen lép fel, amellyel szembekerült, hanem egyáltalán a közösség joga ellen, hogy beavatkozzék az ő magánügyeibe, s tagadja a közvélemény nyomásának jogosultságát ilyen esetekben. Azok az irók és kritikusok, akik a szovjet élet valamennyi konfliktusét a kapitalista csökevények elleni harcra vezetik vissza, úgy látszik, komolyan azt hiszik, hogy a kommunizmusban a burzsoá csökevények eltűnésével egyszersmind eltűnnek a nehézségek és a kudarcok az emberek alkotó tevékenységéből, eltűnnek az emberek tetteiben előforduló súlyos, sőt megbocsáthatatlan hibák, eltűnnek a lelkiismeretfurdalások, a családi konfliktusok, a viszonzatlan szerelem okozts lelki fájdalmak! A konfliktusoknak ez a leegyszerűsített értelmezése lényegében azt jelenti, hogy tagadják a drámaiság jelenlétét a szovjet emberek életében. Ez a felfogás nagy kórt okoz a művészetnek. Erről beszélt a szovjet irók II. kongresszusán Dovzeenko: "Hamis indítékoktól vezettetve, kirekesztettük alkotói színskálánkról a szenvedést, megfeledkeztünk arról, hogy a szenvedés éppúgy az élet hitelességéhez tartozik, mint a boldogság és az öröm. A szenvedést olyasvalamivel helyettesítettük, mint a nehézségek leküzdése....Annyira kívánjuk a gyönyörű, napsugaras életet, hogy a hőn óhajtott és várt dolgot néha már megvalósultnak képzeljük, elfelejtve, hogy a szenvedés mindvégig velünk marad, amig ember él a földön, amlg szeretni, örülni, alkotni fog. Csak a szenvedés társadalmi okai fognak eltűnni, A szenvedés nagyságát nem annyira a külső körülmények fogják megszabni, mint inkább a megrázkódtatások mélysége".6^ Jól kifejezi ezt Iván Ribakov, Guszev, a tehetséges drámairó ée költő hasoncimü színmüvének hőse, brigádparancsnok, a polgárháborús veteránok dic^ő nemzedékének tagja, lángoló kommunista:
