Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)

legöntudatosabbnak ia, hiszen éppen ezek a korlátok alakítják ki a Jellemet, ezek teszik teljessé a tragédiát nemcsak teljessé, hanem egyáltalán lehetségessé! Teljes öntudatosság csak olyan darabokban lehetséges, amelyekben felsőbb erők szerepelnek - mint, teszem Prometheus-, de nem olyan színpadi műben, amely egyszerű em.erekről szól. Úgy hiszem, a tragikum azon fordul meg, van-e a hős magatartásában annyi öntudatosság, amely lehetővé teszi, hogy a hiányzó maradékot a közönség hozzáképzelje? Ha például ödipusz Jobban tisztában lett volna önmagával és azokkal az erőkkel is, amelyek reá hatottak, valószínűleg azt mondta volna, hogy méltatlanul neheztelnek rá amiatt, mert anyjával hált, hiszen sem ő, sem más nem tudhatta, hogy az illető az anyja. Most már kétségkívül dönteni kell, hogy elválik tőle, gondoskodnia kell a gyermekekről is, keményen el kell határoznia magát, hogy legközelebbi feleségének családi körülményeit óvatosan és erélyesen felderíti, mielőtt házasodik- és ezzel megfoszt bennünket egy gyönyörű tragédiától ée egy közismert neurotikus állapot népszsrüvé vélt elnevezésétől. De hát ő csak egy bizonyos pontig volt tudatában a dolgoknak, csak addig a pontig, ahol a vétség kezdődik. Moet azután vigasztalhatatlan és klvájhatja a szemelt. Mi ebben a tragikus? Miért nem mondjuk erre a történetre, hogy nevetséges? Hogyan tartsunk tiszteletben egy embert, aki ilyen végzetes elhatározásokra juthat olyasvalami miatt, amin ő nem változtathatott, amit meg nem előzhetett? Erre szerintem nem az a válasz, hogy mi tiszteletben tartjuk az embert, hanem az, hogy a Törvényt tartjuk tiszteletben, azt a Törvényt, amelyet akarva vagy nem akarva súlyosan megsértett - mert mi abban hiszünk, hogy a Törvény teszi emberré az embert. "Az ügynök halála" számos kritikusa azért tévedett, mert nem vette észre, hogy *illy Loman megsértette a törvényt, amelynek oltalma nélkül ő - és sokan mások - elviselhetetlennek és megérthetetlennek tartják az életet; megsértette azt a törvényt, amely kimondja, hogy aki csődöt mond a társadalomban és az üzleti életben, annak nincs többé joga az élethez. Eltérően a vérfertőzést tiltó törvénytől, sem az állam, sem az egyház nem hirdeti a siker törvényét, de az mégis majdnem annyira hatalmában tartja az embereket. A félreértést csak fokozza, hogy bár törvény, semmiképpen sem rokonszenves törvény, bárha rabszolgamód- 41 -