Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)

“lndamellett itt be kell vallanom egy tévedésemet le. Mialatt a darabot Írtam, nem számoltam vele, hogy nagyon sokan nem fogják ugyanolyan világosan meglátni és nem lesznek hajlandók tudomásul venni, amiről én úgy hittem, magától értetődó lesz, hogy t.i. a legtöbb élet milyen haszontalan, és emiatt semmi remény sem lehet rá, hogy a közönséget megvigasztalja ennek az embernek a halála. Azzal sem számoltam, hogy milyen kevesen fogják felismerni, hogy ez az ember tulajdonképpen bátor lelkll valaki, aki nem elégszik meg fálmegoldással, hanem a végsőkig Uzl, hajszolja az álmot, amelyet önmagáról alkotott. Végül azt hittem, az la világoa ée szembetűnő leez, hogy Itt nem egy vak ás ostoba emberről van ezó, olyanról, aki fej nélkül rohan a katasztrófa felé.

Hlnca szükség rá,hogy Willy védője legyek a bíróság előtt, amely pálcát tör afelett, ki lehet és ki nem lehet tragikus hőé. Csak meg akartam jegyezni, hogy annyi régi meghatározásnak ingadozó értékelése megvakitotta a azrJcambereket ée a kritikusokat az előttük lévő tények megítélésében és nem is csupán e darab tekintetében. Ha Willy nem tudta volna, hogy 8oee juthat az örök értékek birtokába, elégedetten halhatott volna meg kocsijának fényesitése közben talán egy vasárnap délután, mialatt a rádióból egy futballmeccs közvetítését hallgatta volna, be őt az a tudat gyötörte, hogy teljességgel hamis helyzetben van, Űzte, Üldözte az a tátongó Üresség, amely mindennek a helyén ásított feléje, amiben csak hitt; egyszóval olyan nyomasztó volt a meggy'ződése, hogy vagy betölti valamivel e lelkét, vagy menekülnie kell ebből a világból, hogy inkább egész életét feltette az utolsó kísérletre. Az, hogy hiányzott belőle az intellektuális szóbőség és nem tudta a maga állapotát szabatosan kifejezni, nem ugyanazt jelenti, mintha azt mond^anók, hogy annak a felismerése vagy legalább is felületes tudata hiányzott belőle, hogy az az élet, amelyet ő élt, formátlai és tartalmatlan volt.

Annyi bizonyos, hogy ha felismerte volna, hogy ő éppen annyira áldozata hamis eszmélnek, mint amennyire példaképe az eszmék hamisságának, ha tudta volna, micsoda bUn terheit kell magára vállalnia és még micsoda bűnöket kell elrejtenie önmaga elől, akkor sokkal öntudatosabb lehetett volna, be én úgy érzem, hogy minden jellem öntudatosságénak szűk korlátái vannak - még a- 40