Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)
ezo/.bar a szilárd tények legsűrűbb koncentrációját ismerheti fel. Tényeket, amelyek a szereplők életére vonatkoznak, a holdvilágra ugató kutyára, arra, hogyan akasztják be az ablakot, Dimitrij pontos helyzetére abban a pillanatban,amikor beles apja ablakán, apja ruházatának pontos leírására. És ami a legfontosabb, felismerheti a belső témáknak a szoros összefüggését, mégpedig a legfeszültebb drámai jelenetek alatt, nem pedig előttük vagy utánuk.És ugyanakkor eszméltem rá, hogy Beethoven mint tartja viasszá a tetőzést a befejezésig, hogyan ragadja meg és fékezi az emelkedő hullámokat és hogyan tartózkodik tőle, hogy könnyed betetőzés felé térjen el, mielőtt az igazi befejezéshez érne. Ha van olyan szó, amellyel megnevezhetem azt 4 hangulatot, amit éreztem, az az "előrehaladás". Ham szabad megengedni, hogy bármi megzavarja, a mértéket, az irányt, a szándékot. Azt gondoltam, hogy az előző darabokban túlontúl szabadjára engedtem az érzéseimet, de túl keveset értettem meg"... Az "Édes fiaim" olyan darab volt, amit - ma úgy fejezném ki magamat,- profétikus színház részére Írtam. Jól tudom, hogy ez a maghatározás nagyon keveset Jelent, de nehezen tudnám pontosabban meghatározni, amit gondolok. Talán olyan színházat, olyan darabot jelent, amely be akar hatolni a nézőközönség életébe,- olyan színművet, amelyet őszintén az egyszerű embereknek szántak, akik * elianerhetik a fontosságát mindennapi életükön és & mindennapi munkajukon keresztül és egy olyan élménnyel tesz gazdagabbá, amely kiszélesíti bennük az összefüggések felismerését,- megvilágítja azt a szálat, amely a múlthoz és a jövőhöz ' ' 1, bennünket és amely elrejtve húzódik az életünkben. Az én törekvésem ebben a darabban az volt, hogy annyira kerüljem a teatralitást, amennyire csak lehetséges. Ennek érdekében mellőztem a metaphorákat, a képeket, a beszéd fordulatait, bárm nnyire tetszetősnek éreztem is azokat, ha úgy gondoltam, hogy nagyon is hangsúlyozzák az iró munkájának előremegfontoltságát. Amennyire lehetséges volt, igyekeztem mindent kiküszöbölni, ami zavarta volna a darab mesterkéletlenségét. “őst úgy látom magam, mintha akkor ostrom alá vettem volna valami erődítményt. Egy békés nap derűs világánál, a kies táj nyugalmas látképe előtt ménységes csendben indultak meg az ost•om műveletei. Az ut, amelyet megtettem, nem volt önkényesen vá-20
