Ohlopkov, Nyikolaj: Dráma és játéktér - Korszerű színház 1. (Budapest, 1959)
-44-természetesen semmi sem rázhatja meg és lelkesítheti fel a nézők eszét és szivét. Egyetlen színész sem. Egyetlen rendező sem. Egyetlen díszlettervező és zeneszerző sem, egyetlen épitész sem. Egyetlen színpad, egyetlen játéktér sem. De ha van ilyen darab, akkor szenvedélyesen és könyörtelenül kell kutatni a nézőtéren a számára legmegfelelőbb helyet, se kutatásnál a múlt századok gazdag színházi kultúrájára - közte a népi hagyományokra -sa szovjet színház gazdag tapasztalataira kell támaszkodni. Nem szabad megfeledkeznünk az építészet hagyományairól sem. Kost újból eltérek közvetlen témámtól, hogy még tíbb joggal térhessek vissza rá. Kint ismeretes, minden darab, minden szerző, minden darabfelfogás más és más rendezői megoldást igényel. llinden színházban, minden uj bemutatónál az legyen a jelszavunk: megőrizni a szerző egyéniségét! Ez nem azt jelenti, hogy őrizzünk meg "minden betűt", hanem hogy a szerző szellemét, szándékát, művészi sajátosságait, egyéniségét kell megőrizni, llinden darab tartalma, eszméje, témája,alakjai és nyelve szorosan összefügg a szerző egyéniségével. De... tisztában kell lennünk vele, hogy gyakran a szerző annyira bonyolult lehet, s homlokegyenest ellenkező nézetei lehetnek a színházzal, hogy ő maga sem ismeri igazán önmagát és képtelen eldönteni, mi az, ami fontos, mi jelenti saját "jövőjét", mi az, ami abból ered, hogy nem érti meg önmagát vagy abból, hogy behálózzák a színház elavult eszközei és technikája, vagy abból, hogy nem ismeri a színház csodálatos lehetőségeit. Nem is olyan egyszerű dolog ez. Bizonyára ezárt tudta Sztanyiszlavszkij oly nehezen, s viszonylag oly sokára "kiismerni" Csehovot, mig végül a Sirály előadásával fel nem tárta az addig ismeretlen,a drámairodalomról alkotott rutinos felfogásban még kialakulatlan, igazi "csehovl" szellemet. Uilyen csodálatoséul újszerűén értelmezte Borisz Kavenszkih, Lev Tolsztoj A sötétség ha-