Ohlopkov, Nyikolaj: Dráma és játéktér - Korszerű színház 1. (Budapest, 1959)

-35-ha. De hát végül ia kik azok, akinek ez nem tetszik?Egyáltalán nem tetszik? Nos, nem marad más hátra, mint hogy kimondjam Swift szavaival: "A sokak helyeslése kiegyenlíti egyesek helytelenitését."

Mi az, amiről objektiven, a hibák leplezése nélkül, de Igazságosan elmondhatom, hogy sikerült megvalósítanom? A Nekifutás valóban nekifutás volt, és elősegítette a további kisérleteket abban az irányban, hogy az előadásokat uj játékterületeken rendezzük, amelyek lehetővé teszik a cselekmény áthelyezését a közönség közé. Bevált-e ez a kisérlet? Megteremtette-e annak reményét, hogy a reneszánsz színpadon lezajló előadások mellett teljes joggal jöhetnek létre és szaporodhatnak az egyéb játékterületeken rendezett előadások? S végül is, mit nyújtottak ezek a kísérletek a nézőnek, 3 az előadások főszereplőjének - a színésznek?

A Nekifutás tapasztalata, s az utána logikusan,törvényszerűen kialakuló Vasáradat, Anya és Arisztokraták rendezési tapasztalata azt bizonyította, hogy az ilyen rendezésnek, amelyben a szinpadi cselekményt a lehető legközelebb hozzuk a nézőhöz, amikor a cselekményt a nézők közé visszük - az ilyen rendezésnek alapvető és elengedhetetlen feltétele a kiválasztott darab magas eszmei tártaira a. Csak ez képes megteremteni a színészek és a nézők közötti sajátos, feszült alkotói kapcsolatot, s egyben az egész előadás sajátos légkörét. Csak a mélyen tartalmas színdarabok "kívánhatják", hogy cselekményük, eseményeik és alakjaik "érintkezésbe lépjenek" egy olyan érzékeny, igényes és együttérző hatalmassággal, mint a közönség. S mivel a darabok nem önmagukért születnek - hiszen nem "magukban való dolgok" - hanem azért, hogy a közönség megismerje őket, ráadásul a néző s a szinház szempontjából megfelelő módon ismerje meg, igy hát egyáltalán nem közömbös a darabok szempontjából, hogy milyen módon, milyen szinpadi emelvényeken kerülnek előadásra.

A Nekifutást, a Vasáradatot, az Arisztokratákat, az