Plenzdorf, Ulrich: Legenda a végtelen boldogságról. Játék a hasonló című regény nyomán - Drámák baráti országokból 15. (Budapest, 1985)

/PAUL/ lehetőleg hangosan. Mert ki fizetné a

költségeket? Felnőtt embereknek számolniuk kell azzal, hogy érzelmeik megváltozhatnak. Az intézmények előtt meg lehet világítani, hogy ez az intimszférához tartozik. Maradnak a gyerekek, az én esetemben a kisfiú.

De először is, úgy lehet megoldani, ha az

ember nem engedi, hogy a gyerekek az ilyen

eseteknél túsz gyanánt szolgáljanak; másodszor pedig ki mondta, hogy a gyerekekkel tizenhat éves korukig egy abszolút harmonikus világot kell etetni, hogy aztán kiszolgáltassuk őket a legnagyobb fokú diszharmóniának?

X

/Paula az ágyában fekszik. A gyerekek jönnek, föl aker.ják ébreszteni./

KISLÁNY Mama, az állatkertbe akartunk menni.

FIÚ Megígérted.

PAULA Nem tudtok egyszer békén hagyni? Hiszen

látjátok: nincs időm. vagy beteg vagyok. Talán nagyon beteg. De ti csak saját magatokra gondoltok. Mindig csak ti! Tudjátok mit, menjetek mozibal

ÉN Stramm fiú volt, pufók és vidám. Szörnyűség! De a testén semmi sem látszott.

37