Hacks, Peter: Múzsák. Négy jelenet - Drámák baráti országokból 14. (Budapest, 1983)

/RIEMER/ a célnál vagyunk. Tehát büszkék lehetünk magunkra.

GOETHE* Büszkék? Ha én lezártam egy munkát, nem érzek

mást, mint mérhetetlen nyomorúságot. Mennyire kiürültünk, és mégis, milyen keveset tudtunk csak adni magunkból. Egyetlen dolog válthat: meg bennünket a tehetetlenségnek és az undornak ebből az állapotából, a menekülés egy uj feladatba. /Két mappát rak az asztalra, melyek felirata "Faust11 és 11K 3 V”./

RIEMER: Titkos tanácsos ur... Hát újra a Faustba vágunk

bele!

GOETHE* Mondtam ezt egy szóval is? - Vigye ezt a lezárt

müvet a szemem elől. Vigye és a postára vele!

RIEMER* Ahogy excellenciád parancsolja.

GOETHE: Valami örömöm mégiscsak van belőle. Cotta dühös lesz. Ezt senki nem vásárolja majd meg tóle. Ezer példányban fogja kinyomatni és abból kilencszáz a nyakán marad. Hackert mindent tudott, amit a tájképfestészetről tudni lehet, s amellett a jóembernek volt fogalma a szépségről is; az ilyesmi pedig teljességgel eladhatatlan. Egy tájképnek, ha igényt tart a "maiM jelzőre, inkább egy nyomorékok menhelyéhez kell hasonlítania. Elszáradt ágak, letört facsonkok, csenevész lombkoronák * a mi Philipp Hackert-Unk világa bizony nem ez volt. Hogy mászott hát ki ebből a csávából? Szépen meghalt, és rárahagyta a mü kiadatását.

RIEMER* és mégis: excellenciád .minden egyes könyve

olyan nyereség a haza számára, hogy még az ostobák sem tehetnek mást, mint hogy hódolattál adóznak.

GOETHE* Riemer, maga lebecsüli az ostobákat.

RIEMER: Persze, a Faust megint egész más eset.

GOETHE: Csak tudnám, miért beszél folyton a Faustról?

4