Hacks, Peter: Múzsák. Négy jelenet - Drámák baráti országokból 14. (Budapest, 1983)

/Kint közeledő léptek hallatszanak«/

/CHARLOTTE/ Ilyen korán hazaértél? /Kinéz az ablakon«/ Ki akarod próbálni erőmet, ó, sora?

/Az a.jtó nyílik,. Charlotte újra a levélre teszi a tőrt,/

/Stieglitz megjelenik./

STIEGLITZ: Most az egyszer örömteli hirt hozok, Lottchen:

ma jól érzem magam. No persze, nem tökéletesen jól, de mégis olyan jól, ahogy máskor ritkán. A tiszta téli levegő jobbat tesz szenvedésemnek, mint a hideg mártózások a folyóban vagy a Schneider-féle fürdőszekrényben; Régen nem éreztem magam ilyen kellemesen - persze nem igazán kellemesen, de kevésbé meggyötörtén. Mundt eljön?

CHARLOTTE: Miért ne jönne? Hisz úgyszólván minden nap eljön.

STIEGLITZ: Ez a hozzám való ragaszkodása igazán dicséretére válik. íme, egy igyekvőén felfelé törő fiatall irodalmár, aki tudja, hol keresse a példaképét. Értékesebb, mint a fiatalemberek általában? tisztelettudó; úgyhogy nyugodtan reménykedhetünk benne némiképp. Sót, látod, az irántam táplált nagyrabecsülése még a féltékenységnél is erősebb.

CHARLOTTE: Féltékenység?

STIEGLITZ: Bár tudom, hogy neked erről fogalmad sincs, de

egy kicsit szerelmes beléd ez a kis zsarnokgyilkos. Nyugodtan megmondhatom neked, mert tudom, hogy nem törődsz az ilyesmivel. Hát igen, a végén talán még túlzásba is viszed a komolyságot. De micsoda ügyetlen ruha van rajtad. Olyan leomló, olyan elhanyagolt - Mundt majd még azt hiszi a végén, hogy hálóingben akarod fogadni, pedig ő is megérdemli, hogy egy kicsit tekintettel légy rá.

CHARLOTTE: Aligha hiszem, hogy Theodor ezen raegbotránkozna.

STIEGLITZ: Talán nem. De nem a mi feladatunk, érettkoru,

higgadt családé, hogy őt a formátlanság iránti hajlamában megerősítsük.

26